Techstory

Friss topikok

Címkék

1. rész (12) 10s (13) 1800s (10) 1900s (6) 2. rész (13) 2000s (5) 2010s (5) 20s (12) 2T (1) 3. rész (5) 30s (16) 4. rész (5) 40s (16) 5. rész (3) 50s (17) 6. rész (2) 60s (22) 7. rész (2) 70s (19) 80s (10) 90s (9) ABM (2) amerika (18) AN/ASG-18 (2) APU (1) atom (6) Ausztrália (4) autó (14) baleset (1) bányadömper (1) bejelentés (1) bombázó (2) bomber gap (2) breaking (2) Cheyenne (2) cirkáló (4) Convair (1) Convair Model 200 (2) csatacirkáló (4) csatahajó (9) Dél-Amerika (2) dízel (11) elektronika (6) elfogóvadász (5) ELINT (2) EORSAT (2) erőgép (1) Európa (29) EWR Sud (2) F-103 (1) F-108 (1) felderítőhajó (1) film (2) fly by wire (1) Forma-1 (2) forrás (1) Franciaország (4) GAR-1 Falcon (1) GAR-9 (1) gázturbina (15) gőz (22) gőzturbina (18) GyártásTrend (12) hadtörténet (31) hajó (36) hajókatasztrófák (2) harci gép (8) helikopter (3) hidegháború (7) Iowa osztály (7) Japán (4) játék (1) kamion (7) Kanada (5) katasztrófa (6) Kémhajó (1) képek (3) Kirov (4) kompaund helikopter (1) Közel-Kelet (1) Közép-Amerika (1) közlemény (6) legénység (3) léghajó (3) legkedvesebb hajóim (13) légvédelem (4) live (1) Lockheed (2) löveg (2) maglev (1) Magyarország (2) MAN Turbomotoren (2) MiG-19 (1) Montana (1) MTU (1) műhold (2) Németország (11) North American (2) Olaszország (1) olvasói (3) Oroszország (5) páncélzat (3) radar (9) rakéta (10) reaktor (2) Republic Aviation (4) repülő (13) Road Train (5) Rockwell (International) (2) Rolls Royce (3) RORSAT (2) SAGE (2) SATS (1) Sea Control Ship (2) SM-30 (1) sorozat (39) special (18) STOL (2) stratégia (2) Super Yamato (1) Svájc (1) Svédország (1) szállítás (1) szonár (3) SZU (13) techstory (36) tengeralattjáró (7) Thrust Augmenter Wing (1) top (1) top5 (2) torpedóvédelem (1) történelem (16) tűzoltó (1) tűzvezetés (7) üdvözlet (1) UK (27) US-A (2) US-P (2) USA (49) VAK 191 (3) VFW (3) világűr (2) villamos (4) VJ 101C (2) vonat (15) VTOL (3) XFV-12 (2) XJ-99 (2) YF-12 (1) ZELL (2) Címkefelhő

HTML

A Legenda szovjet műholdas tengerészeti megfigyelő rendszer, 2. rész

2015.10.12. 15:25 Maga Lenin

Az első rész itt! A folytatásban: bevetések, szennyezések, továbbfejlesztések, utódok.

Tesztelés

Az USz-A műholdakat hosszas tesztelésnek vetették alá, de a fejlesztés a szolgálatba állítással sem állt le, mivel a modernizálási igények mellett súlyos technikai problémák is adódtak, ezért azok megoldását is el kellett végezni.

A fejlesztés a megkezdése után több évvel, 1965. december 27-én hozta meg első gyümölcsét, mivel ezen a napon Kozmosz-102 fedőnévvel felbocsátották az első, még csak tesztelésre szolgáló USz-A-t.

A Kozmosz sorozatba mindenféle műholdat és űrhajót besoroltak a szovjetek, a katonaiakat fedőnévként ezen említették a sajtóban, de néha a rosszul végződött polgári(bb) indításokat is egy Kozmosz szám alá próbálták elrejteni.

Ehhez és a következő kilövéshez még nem állt készen az UR-200 helyetti Ciklon-2A sem, ezért Raszpletyin és Szavin egy módosított R-7 ballisztikus rakéta mellett döntött, 11A510 jellel. A reaktorok helyett ezúttal még csak akkumulátorokkal felszerelt műholdakon nem hogy radar, még teljes vezérlési elektronika sem volt. Volt viszont ezek helyett egy Neptunusz nevű, meglehetősen pontos mérésekre alkalmas rendszer, ami képes volt precízen lekövetni a műhold mozgását, viselkedését. Ezekből az adatokból visszaellenőrizhették, elég stabilan tartja-e a pályát az alacsonyan repülő, a légkör által eléggé zavart űreszköz a helyzetét. Reaktoregység híján annak magasabb pályára küldésére sem történt kísérlet.

usptest.jpg

Az USz-A földi tesztelésen éppen kihajtja a radarantennát „hátrafelé” (a kép eredeti aláírása szerint ez egy USz-P) (forrás)

1967 decemberétől ’69 januárjáig a következő tesztfázisban már komplett elektronikával, de még mindig bevetési rendszerek nélküli, és a reaktornak csak a modelljével felszerelt példányokat használtak fel. Az energiát ekkor is akkumulátorok szolgáltatták. Megtörtént az első kudarcba fulladt indítás is, mivel a Ciklon rakéta második fokozata rosszul működött, ezért a műholdat nem tudták pályára állítani. A két sikeresen startolt műhold 2, illetve 6 napig keringett 280x260 km-es pályán, majd végrehajtották a reaktoregység kilövését nagyobb magasságba. Ezek a tesztek valószínűleg sikeresek voltak, a pár napos üzemidő ellenére is.

Az utolsó szakaszba (harmadik fázis) 1970 októberétől léptek az űrkísérletek. Ebben a szakaszban először hat indításra került sor, melyek közül mindjárt az első, a Kozmosz-367 sikertelen volt, mivel a pályára állása után lényegében azonnal magasabb pályára lőtték a reaktoregységét, ami súlyos hibára utal. A következő négy küldetés sikeres volt, és egyre tovább maradtak a kijelölt pályán az USz-A-k. A negyedik, a Kozmosz-516 1972 augusztusában már 31 napot töltött működési állapotában, ráadásul ezen a műholdon immár ott volt a radarberendezés is, szemben a korábbi modellekkel. Az ötödik kísérlet során, 1973. április 25-én azonban a műholdon lévő pályára állító rakéta meghibásodott az emelkedési manőver során, ezért a pályamódosítás félbemaradt, és az űreszköz a Csendes-óceánba csapódott, miután persze a légkörbe érve több darabra szakadt és megégett. Mindez okozott némi sugárszennyezést, de úgy tűnik, nem túl sokat, mert noha az USA speciális repülőgépei vettek légkörmintákat, nem rendeztek nemzetközi botrányt az esetből. Minden esetre nagyobb átalakítás nem történt az eset után a reaktor biztonságosabbá tétele érdekében. Ráadásul a következő, a Kozmosz-626 decembertől hibátlanul teljesítette a tervezett, 44 napos küldetést, majd reaktorát a magasabb pályára állította. 1973-tól alakult meg Szavin részlegéből a Kométa, amely innentől felelős a rendszerért.

legenda.jpg

Egy megbontott USz-A műhold. Balra rögtön a BESz-5, mögötte az árnyékolás, a nyitott részen át látszik az ROCs-t feljebb juttató külön rakéta, hátrafelé pedig a Csajka radar, indítási pozícióban (forrás)

1974 májusában már a megfelelő felderítési adatokhoz szükséges, dupla indításra került sor, és a Kozmosz-651 és 654 a maguk 71, illetve 74 napos működési idejével jócskán túltettek az előírt 40-45 napos működési időn. A műholdak paraméterei és a keringési jellemzők miatt az elég gyorsan frissített adatokhoz szükség volt arra, hogy két, azonos pályán, de „egymás mögött” keringő USz-A legyen egyidejűleg az űrben. Így lehetett biztosítani, hogy bizonyos kijelölt területek felett majd úgy haladjanak át a műholdak, hogyha feláll a teljes rendszer, akkor 1-2 órás időközönként lehessen céladatokat kapni. A következő műholdpár is a tervezett üzemidőn túl tudott működni, és küldetésüket úgy időzítették (április 15-17), hogy a Veszna (Tavasz), nyugaton Okean 75 néven ismert, nagyszabású, 200 szovjet hajót megmozgató, szinte a teljes flottát érintő hadgyakorlat idején ki tudják próbálni az új képességet. Valószínűleg a vezetés elégedett volt a gyakorlat tapasztalataival, mert októberben ismét csak a Központi Bizottság és a Miniszterek Tanácsának közös határozata hadrendbe állítottnak minősítette az USz-A műholdakat. Ennek ellenére a harmadik tesztfázis tovább folytatódott, nyilván a felmerült hibák kijavítása és a megbízhatóság növelése céljából. Erre szükség is volt, hiszen a ’75 decemberében a Kozmosz-785 reaktorát a pályára állás után azonnal ki kellett lőni a biztonságos magasságba, mivel el sem indult. Emiatt a hozzá tartozó másik USz-A-t, a „párját” már el sem indították.

 

Az amerikai hírszerzés persze élénk figyelemmel követte a szovjet űrtevékenységet, de az USz-A-k korai indításainál nem jöttek rá, hogy mi célt szolgálnak ezek a furcsa pályájú műholdak, és meghajtó rendszerek tesztjeire gyanakodtak. A CIA jelentései szerint a második kísérleti fázis során sem ismerték fel az USz-A-k célját, és továbbra is meghajtással kapcsolatos kísérleti eszközöknek vélték a műholdakat, bár azt már helyesen állapították meg, hogy nukleáris reaktoros hajtásról és/vagy energiaellátásról van szó. Az amerikai felderítő hivatalok csak 1973-ra, a tesztprogram végére jutottak el odáig, hogy felismerjék, hogy a szovjetek hajók elleni robotgépeik célzásához tesztelnek radarfelderítő műholdakat. Azt viszont pontosan megjósolták innentől, hogy a rendszer 1975-77-re válik majd üzemképessé.

 

Az USz-P esetében érdekesség, hogy bár egyszerűbb eszközről volt szó, mégis csupán 1974. december 2-én került sor az első indítására. Ennek talán az az oka, hogy a Celina ELINT műholdak már rendelkezésre álltak hasonló célokra, és amíg nem működött az MKRC tuljadonképpen fontosabbik eszköze, az USz-A, nem sürgették az USz-P variáns rendszeresítését sem. Ezzel az időbeli eltolással esetleg erőforrásokat is nyertek a nehezebb feladatnak bizonyuló radarfelderítő műhold problémáinak megoldásához. Minden esetre ez az első USz-P is csak egy nem teljes felszereltségű próbapéldány volt, ezért a teljes értékű tesztelés csak a ’75 októberében fellőtt Kozmosz-777-tel kezdődött meg. A műhold kommunikációjának elfogásával a nyugati elemzők felfedezték, hogy ugyanolyan jellegű a rádiózása, mint a radarfelderítő verziónak, így összeállhatott számukra is az MKRC egésze. Ezidőtájt a szovjetek úgy döntöttek, hogy a megfelelő megbízhatóság elérésig a páros USz-A indítások közé szúrnak be egy USz-P-t. ’79 áprilisában, a Kozmosz-954 incidense után az USz-P-ket is más szisztéma szerint alkalmazták: ezek is párosan dolgoztak, 60 fokos (tehát a Föld kerületének hatoda) eltolással egymáshoz képest. Ezen műholdak repülése egybeesett a szovjetek jelentősebb, perzsa-öbölbeli tengerészeti aktivitásával. Októberben, az USz-A-ra vonatkozó párthatározatban, ezt is bevethetőnek nyilvánította a szovjet vezetés. Feltehetően ekkorra kapta a Legenda nevet az MKRC az eredeti Morja-1 helyett/mellett.

rtr.jpg

Az USz-P makettje (forrás)

 

A Kozmosz-954 incidens

Az USz-A műholdak tulajdonképpen bevethető eszközzé fejlődtek egy bő 15 éves időszak alatt, de még a végső tesztek során egy súlyos, nemzetközi incidenst kiváltó balesetet okoztak. Ez volt a Kozmosz-954 katasztrofális visszatérése a légkörbe. Az 1977. szeptember 18-án startolt műhold a párjával, a 952-essel dolgozott együtt, viszont élettartama végén feltehetően egy, a vezérlőrendszerben bekövetkezett súlyos és végzetes hiba miatt a reaktoregységet nem állította magas pályára az űrjármű. (Az egyik orosz forrás szerint a vezérlés rekeszéből elszökött a nyomás, ami megbolondította a rendszert, ezért végső soron lehetetlenné vált a megfelelő kormányparancsnok kiadása is.) A hajtóműrendszer persze egy idő után nem tudta tovább korrigálni a süllyedést, ezért a műhold 1978. január 24-én szabályozatlanul visszatért a légkörbe, majd Kanada lakatlan területei felett darabjaira hullva megsemmisült. Sovány vigasz a szovjeteknek, hogy űrfigyelő rendszerük pontosan előre tudta jelezni a műhold visszatérési idejét és helyét. Hruscsov fia, Szergej, aki nem mellesleg Cselomejnél dolgozott mérnökként, visszaemlékezéseiben leírja, hogy az eset a szovjeteknél is jelentős pánikot váltott ki a vezető körökben (mivel természetesen csak szűk körben tudtak róla). Azonnal megindult a bűnbakkeresés, majd a tervezőktől követelték, hogy adjanak garanciát arra, hogy nem lesz nagyobb baj a lezuhanás következtében. Közben sikerült egy olyan közleményt fogalmazni, ami szerint „nem lesz nukleáris robbanás”, noha mindenki jól tudta, hogy erre szinte nincs is esély, nem olyan a reaktor szerkezete. Ha azonban erre a sajtó ráharap, máris nagyságrendekkel komolyabb presztízsveszteséget kell majd megpróbálni átvészelni. Végül is a közlemény a fiókban maradt.

A műhold darabjai mintegy 600 km hosszan szóródtak szét, és bár a radioaktív töltet jó része is elégett és/vagy szétszóródott a légkörben a zuhanás során, így is találtak erősen sugárszennyezett darabokat. A 10 hónapig tartó, persze az USA bevonásával végzett roncsfelkutatás során 124 ezer négyzetkilométeres területet vizsgáltak át a levegőből és földi erőkkel, aminek költségét hat millió dollár fölé tették. Ebből végül is a Szovjetunió három milliót volt hajlandó kifizetni.

954palya.jpg

A Kozmosz-954 pályája, illetve utolsó keringései (forrás)

highflight-kosmos954-5.jpg

A zuhanás közelebbről. A roncsdarabok felkutatására indított, kanadai-amerikai Morning Light művelet keretében eredetileg a hosszú részt nézték végig, de később kiterjesztették a kutatást a balra lent lévő zónákra is. A cél persze nem pusztán a sugárveszélyes maradványok begyűjtése volt, mint amilyen a lenti képen lévő berillium reaktorburkolat, hanem az alkatrészek alapján a Kozmosz-954, azaz egy RORSAT lehetőségek szerinti rekonstruálása. Mint az a korábbi ábrák egyikénél már kiderült, a reaktort meglehetősen sikeresen „visszatervezték” (forrás: fenti, lenti)

cosmos954.jpg

Az incidenst követően minden esetre Szavin és csapata nekiállt áttervezni a reaktoregység eltávolítását vezérlő rendszereket, meg persze magát a végrehajtást biztosító berendezéseket is. Először is lehetővé tették, hogy egy újabb akaratlan visszatérés esetén a műhold úgy essen szét, hogy a reaktormag mindenképpen elégjen a zuhanás során. Másodszor jócskán kiszélesítették a reaktoregység kilövését kiváltó lehetőségeket: ez lehetővé vált földi parancsra (ez nyilván addig is megvolt), az időzítő jelére (megvolt), a nyomástartó részek dekompressziója esetén (ez összefüggésben lehet a Kozmosz-954 esetével), a reaktor teljesítményének ingadozása, vagy más reaktor-üzemzavar jelei esetén, továbbá, ha a műhold vezérlőrendszere helyrehozhatatlan helyzetváltozásokat észlel (ez is megvolt korábban). Az elégést is biztosító áttervezés során a műhold felépítésében is módosult némileg, mivel immár jól elkülöníthetően három („belső”) szerkezeti egységre lett osztva: a műholdvázra, a hajtóműveket tartalmazó részre, és a reaktoregységre, a saját rakétájával. A reaktor a leválasztási parancs kiadása után egy elliptikus pályára lövi ki magát, majd kb. egy órával ezután a saját rakétáját ismét begyújtva egy stabilabb, mintegy 900x1000 km-es pályára áll. Itt a reaktorzónát (vagy magot) magát is kidobják az űrbe. (Ez feltehetően szintén a Földtől távolodó irányban történik, és célja, hogy amikor pár száz év múlva a zóna visszatér a légkörbe végül, akkor is minden védelem nélkül legyen, hogy egészen biztosan elégjen a zuhanás során.) Ez a kidobó mechanizmus ráadásul passzív érzékelőkkel, tehát lényegében kizárhatatlanul működött le abban az esetben is, ha a pályaemelés nem történt meg. Ekkor ugyanis az ereszkedő műholdat érő felmelegedés váltotta ki a folyamatot, ismét csak azt eredményezve, hogy a reaktorzóna védtelenül marad, és apró darabokra hullva ég el a légkörben. A kidobódás 114-120 km-en történik meg. A 954-es balesete utáni első USz-A, a Kozmosz-1176 már a fentek szerint hajtotta végre a küldetése végén a műveleteket, de erre a végső megoldásra nem volt szüksége, rendben lezajlott a reaktoregység pályamódosítása. Ugyanakkor a Kozmosz-1402 1983-ban majdnem úgy járt, mint a 954 korábban, és ez esetben jó szolgálatot tett ez a hőre beinduló vészmegoldás. Bár a szovjetek és az amerikaiak is kutattak az esetleges radioaktív maradványok után, egyikük sem talált semmit. (A szovjetek a szokásos stílusban megjegyezték, hogy az 1402 és a 954 esetében is pontosabban jósolták meg a földet érés helyét, mint az amerikaiak. Kétes dicsőség, akárhogy is vesszük…)

 

Bevetésen a Legenda

A stratégiailag igen fontos Legenda rendszer tényleges eredményeit érthető módon nem részletezik túlságosan. Az oroszok ugyanakkor, nyilván a képességeik szemléltetésére, büszkén említik a Falkland-szigetekért vívott brit-argentin háború esetét. Ekkor mind az USz-A, mind az USz-P műholdak képesek voltak megfigyelni a konfliktust, mely a Royal Navy szinte teljes erejének bevetését jelentette brit részről, és az egyik fő hadművelete az angol csapatok partraszállása volt. Saját állításuk szerint a szovjet haditengerészet vezérkara a műholdak adataiból képes volt igen pontosan megjósolni, hogy mikor következik be a partraszállás.

Az 1980-as évekre a Szovjetunió is felismerte, hogy komoly előnyök származhatnak az egymással összekapcsolt és számítógépesített harcvezető rendszerekből. Ezért létre is hozták az RUK és ROK rendszereket, melyek közül előbbinek volt része az MKRC is. A tengerészet szempontjából ide tartoztak további felderítő műholdak, parti telepítésű lehallgató állomások, összegyűjtve a hajófedélzeti és parti repülőeszközök, illetve a hajók és tengeralattjárók felderítési adatai, a főfeladatú és kisegítő megfigyelő (hírszerző) hajók információi, továbbá titkosügynökök, de még a kereskedelmi hajók és a halászhajók jelentései is.

Az RUK és az ROK (vagy RUS és ROS, S, mint rendszer) tulajdonképpen a ma divatos hálózatalapú hadviselés egyfajta elődjének tekinthető elképzelés, rendszer. Az RUK a разведывательно ударный комплекс, azaz felderítő-csapásmérő komplexumot jelenti. Ez rendszerbe foglalja a különféle felderítő és támadó eszközöket, és ezek parancsnoki láncát. A RUK a hadászati szintet jelentette, mivel a csapásmérő repülőeszközöket valamint az interkontinentálistól a kis hatótávú hadszíntéri ballisztikus rakétákig mindenféle „komoly” harceszköz bevetését irányította. A ROK a taktikai szintje a rendszernek, ez például a szokásos (csöves vagy rakétás) tüzérséggel való harcot fogja össze.

4903402.jpg

A kép aláírása szerint ez a Gibraltári-szoros a Csajka radarral készített felvételen. [Remélem valóban; a kép az egyik megbízhatóbbnak tűnő orosz fórumról származik.] A hajók mögötti „bemélyedések” természetesen a nyomdokvizük keltette eltérő radar-visszaverődésekből keletkeznek (forrás)

A Kozmosz-1402-vel adódott gondok miatt az USz-A műholdak fejlesztése érdekében egy másfél éves szünet következett be a fellövésekben. Az 1984 júniusában indított Kozmosz-1579 azonban már új, integráltabb rendszerként mutatta be a Legendát: ez a műhold a Kozmosz-1567 USz-P egységgel közösen dolgozott, és az Atlanti-óceán északi része felett metszette egymást a pályájuk. A meghatározott célterületek felett így 45 percenként repültek el egymáshoz képest.

 

A ’80-as évek végén, valószínűleg a továbbfejlesztett műholdvariánsoknak köszönthetően, illetve azok tesztelésére, többször új, az addigiaktól eltérő pályákat vettek fel az USz egységek. Ilyen volt az 1987 decemberében felbocsátott Kozmosz-1900 számú USz-A, ami hat napos idővel repült el egy adott pont felett, amihez 95 földkerülésre volt szüksége (korábban ezek az adatok: 7 és 111), és pályamagassága 256-tól 271 km-ig terjedt. A vele párban lévő USz-P-hez képesti eltolása is változott, de az inklináció maradt 65 fokos. Bár a műhold a harmadik leghosszabb élettartamúnak bizonyult az aktív egységek közül, küldetése mégis nem tervezett módon ért véget, mivel a vezérlésben keletkezett hiba miatt, észlelve a nem korrigálható mozgást, a biztonsági rendszer parancsára (és nem előre tervezetten) kilőtték a reaktoregységet a magas pályára. Mindez alig egy nappal a műhold maradékának Indiai-óceánba zuhanása előtt történt.

Az utolsó USz-A, egyben az utolsó nukleáris reaktorral ellátott szovjet műhold a Kozmosz-1932 volt, mely 1988. március 14-én indult útnak. Ez a korábbiaknak megfelelő pályára állt rá. Maguk a szovjetek sem szerettek volna igazán kockáztatni a reaktoros űreszközökkel, és természetesen a nemzetközi nyomás is elég nagy volt, hogy ne alkalmazzanak ilyen műholdakat. (Természetesen a nem fissziós, csak a bomlási hőt kihasználó energiaforrású (RTG) műholdakat azóta is minden ország használja.) Innentől csak az USz-P műholdak maradtak a rendszerben egy darabig, hiszen azok olcsóbbak, egyszerűbbek és biztonságosabbak is voltak.

usp_front_2.jpg

Egy USz-P műhold az indítás előtt. Balra a napelemek összehajtogatva (forrás)

usa_b_2.jpg

Ez pedig egy USz-A, szintén még a rakétára szerelés előtt (forrás)

Az 1986-os Kozmosz-1735 az USz-P-k között is behozott egy új keringési profilt, miután 405x420 km-es magasságban haladt a 65 fokos inklinációt megtartva, így a felszínre vetített pálya ismétlése már 3 nap vagy 46 földkerülés alatt megtörtént. Ezzel a profillal lehetségessé vált, hogy mindössze 3 USz-P-vel a teljes Földre kiterjedő, megfelelő időbeli lefedettséget érjenek el. Párja, a Kozmosz-1737 szintén minden korábbitól eltérően, 73,4 fokos inklinációval repült (felszíni pálya ismétlése: 3 nap). A nagyobb inklináció javította a magas szélességi fokokon való lefedettséget, tovább lehetővé tette a Ciklon-2 rakéta indítását a pleszecki űrrepülőtérről is. Ez pedig Északnyugat-Oroszországban található, nem egy másik szovjet tagállamban, mint Bajkonur, és ez egyre fontosabbnak kezdett tűnni a lassan már romló politikai helyzetben.

Az aktív műholdakat pótlandó, 1990-ben egy ideig nem kevesebb, mint hat USz-P repült egyszerre, ami rekordot jelent – feltehetően ennél több egység csak háború esetén működött volna. A három pár műhold +/- 1 km-es pontossággal, sűrűn használva manőverhajtóműveiket, de tartotta a kijelölt, 404x417 km-es magasságú, 65 fokos pályát.

 

Modernizált USz verziók

Miután a KB Arzenál részére lett feladatul szabva az USz műholdak gyártása, az „eredeti” tervezővel, a CNII Kométa vállalattal közösen fogtak neki az űreszközök modernizálásának a ’70-es évektől, vagyis amikortól az első szériás aktív és passzív műholdak már tesztelés alatt álltak. Szavin szerint a lényeg az élettartam 4-6-szorosára növelése volt, meg persze az elektronikai összetevők javítása, ami egyaránt használt az élettartamnak, a működési és bevetési paramétereknek (tömeg, belső berendezések mérete, pontossága, a radar teljesítőképessége), és a megbízhatóságnak is. A munkában kiemelt szerepe volt az Arzenál két mérnökének, Vlagyimir F. Kalabinnak és J. F. Valjovnak. (Előbbi az MKRC-n végzett munkájáért ’71-ben megkapta a Munka Vörös Zászló Érdemrendjét, ’76-ban a Lenin-rendet, majd a szovjet tudományos akadémia tiszteletbeli tagjává választották.) Mivel a rendszer az évtized végére nem igényelt különösebb magas szintű, tudományos jellegű munkát, „csak” mérnöki felügyeletet (gyártás, továbbfejlesztés, problémák megoldása), ezért az Arzenál végül is a program „fővállalkozójává” vált, átvéve ezt a szerepet a Kométától.

1987 során két aktív egységet is fellőttek, melyek a TEU-5 reaktor tesztjeire szolgáltak: ezek a Kozmosz-1818 és 1867. Ugyanakkor a TEU-5 sem adott le 5 kW elektromos teljesítményt, mivel a Kozmosz-1818 számára csak 2-3 kW állt rendelkezésre a küldetés során. Ettől függetlenül figyelemreméltó, hogy a szovjetek kifejlesztették ezt a másik reaktortípust is. (Talán a későbbi alkalmazást tartották szem előtt, hiszen, mint szó volt róla, vezetőik már tudhatták, hogy, legalábbis pár évig, a balesetek miatt nem lesz újabb reaktoros űreszközük.) A reaktorok továbbfejlesztése során kulcsfontosságú elvárás volt, hogy megnöveljék élettartamukat. Ez valamelyest sikerült is; a Kozmosz-1867 végül is egy évig volt a kijelölt pályán, bár arról nem szólnak a források, hogy ezalatt a radart is működtetni tudta-e, vagy ennyi ideig csak maga a műhold volt képes tartani a pályáját. Egyébként a Kozmosz-1818 2008 közepe felé egy törmelékfelhőt bocsátott ki magából, növelve az űrszemét mennyiségét. Ez a felhő a NaK hűtőközeg cseppjeiből áll; az olvadék feltehetően az évek során tönkretette a csővezetékeket, és törést eredményezett valahol, majd a nyomása miatt részben kiáramlott a világűrbe. Ráadásul ez a folyamat, tehát a NaK kibocsátása elvileg az összes, Kozmosz-954 utáni USz-A-nál megtörtént, mivel a reaktormag külön kilövése az ROCs-ből mindig az első hűtőkör kvázi törésével járt. Ezzel az aktív műholdak az űrszemét mennyiségét is jelentősen megnövelték, nem csak a gamma-szennyezést (lásd lejjebb).

muell03-en.png

Egy modell arról, ahogyan a hűtőközeg kiáramlott az addig nyomás alatt lévő reaktoregységből (forrás)

Természetesen dolgoztak magának a radarnak a képességnövelésén is, hiszen a messzebbre látó eszköz azt jelentette, hogy megemelhették a hordozó műhold pályamagasságát, aminek, mint szó volt róla, rengeteg pozitív hatása lett volna. A technológiai előnyökön felül ráadásul nőtt volna a műholdak látószöge, vagyis a sarki régiók megfigyelése javult volna, továbbá a magasabban repülő eszköz nehezebb cél volt az ellenséges ASAT fegyvereknek.

A változatok jelöléseit tekintve nem tiszta a helyzet. A KB Arzenál honlapján található bemutatók szerint az USz-A után az USz-AM verzió a két TEU-5 reaktoros, ’87-es évjáratú műhold. Ugyanakkor máshol azt írják, hogy a Kozmosz-954 incidens után alkalmazott, jócskán növelt biztonságú műholdakat már AM-nek nevezték, és az említett két egység jele az USz-M. Valószínűsíthető, hogy a szolgálatba állított műholdak valóban az eredeti és a 954-es balesete utáni verziókra oszthatóak, és egy harmadik csoport a két TEU-5-össel felszerelt egység. A Topaz reaktor tesztjeire is épült egy, az USz-A sorozaton alapuló műhold, mely a Plazma-A nevet kapta. A Plazma-A nélkül, de az izzókatódos reaktorral felszerelt (tehát lényegében kísérleti) két műholddal együtt 37 USz-A indítás történt.

usz-am.jpgusz-pm.jpgusz-pu.jpg

Az USz műholdcsalád modernizált tagjai, felülről: USz-AM, USz-PM, USz-PU. Azt nem igazán lehet eldönteni, hogy a két antenna valóban csak az AM jellemzője-e, vagy már az A nem kísérleti példányai is így néztek ki (forrás: 1, 2, 3)

Az USz-P esetében mindképpen három változatot lehet megkülönböztetni. Az eredeti USz-P-ből 23 darabot indítottak, a PM jelűből 1986 óta 17-et, és a legmodernebb, PU-ból (17F120) 1998 (1993?) óta 10-et. A fő különbség a szériák között a félről másfél évesre növelt élettartam, valamint természetesen a bevetési elektronika folyamatos fejlesztése, ugyanakkor ez utóbbiról persze nem írnak részletesen sehol. Különösen ironikus egyébként, hogy Kónusz-A (Kúp-A) néven éppen az USz-P-n alapuló tudományos kutatást végző műholdat készítettek az oroszok nemzetközi szervezésben. A műhold feladata ugyanis gamma-sugárzás mérése volt, és pont az USz-A-k, a P-k „testvéreinek” reaktorai (kb. 25 db) azok, amelyek a többi ország gamma-teleszkópjait jelentősen zavarják a munkában, hiszen még évszázadokig keringenek majd a Föld körül, néha belépve a teleszkópok megfigyelési zónájába. A három Kónusz-A, több éves szünetekkel, de 1995-2008 között volt az űrben, egymás után. (Máshol úgy írnak erről a változatról, hogy a szokásos PU műhold csak magával viszi a gamma-detektort, egyébként eredeti feladatát végzi az egység.)

Minden esetre az új variánsokat az SzKP KB és a Minisztertanács 1989 októberében szolgálatba állónak minősítette – akármelyik verziókról van is szó a valóságban.

 

Bár a Kozmosz-2122, mely 1991. január 18 indult el, nem kevesebb, mint 775 napig, azaz több, mint 2 évig működött, így is hiány támadt az addigra már csak a passzív műholdakkal üzemelő MKRC lefedettségében, mert a következő fellövés csak ’93. március 30-án történt. Ezután évi 1-2 példánnyal fenntartották a rendszert, de ’97 után már nem volt minden évben indítás, ráadásul az ezután jövő években a négy PU-ból kettő Kónusz-A volt, az utolsó 2006-ban. Ezek mellett is figyelemreméltó azonban, hogy a passzív felderítő képességet igyekeztek fenntartani az oroszok a szovjet időkben kiépített flotta kikötőkben való szétrohadása alatt, a ’90-es években is. Ennek oka nem egészen világos, bár elképzelhető, hogy az általánosabb célú ELINT műholdjaikat egészítették ki az USz-PU-kkal.

konusz.jpg

A két tudományos(abb) feladatú, és az USz egységeken alapuló műholdtípus: felül a Kónusz-A, alul pedig a Plazma-A. Előbbin látható a detektor a napelemtáblák fölé kihajtva, utóbbin pedig a radar hiánya szembetűnő (forrás: fenti, lenti)

plazma-a.jpg

 

A Legenda rendszer stratégiai jelentősége és utódja, a Liana

Amikor a Legenda a ’80-as évekre viszonylag megbízhatóan üzemeltethetővé vált, valószínűleg az Oko ballisztikus rakétákat előrejelző műholdrendszer mellett a másik legfontosabb szovjet űrbe telepített megfigyelő eszköz volt. A Szovjetunió nagy fontosságot tulajdonított egy esetleges háború során az Atlanti-óceán lezárásának. Úgy vélték, hogy – akárcsak a második világháborúban – kulcsfontosságú lesz az, hogy megakadályozzák az amerikai hadosztályok Európába jutását. Ezen felül persze minden tengeri hadszíntéren kívánatos lett volna a nagyon nagy harcértékű amerikai repülőgép-hordozók kiiktatása. Az erre felhasználni kívánt, nagy hatótávolságú robotrepülőgépek eredményes bevetéséhez pedig nagy szükség volt a Legendára. Nyugati tanulmányok szerint a ’70-es években, amikor lényegében már használható volt, a Szovjet Haditengerészet erősen függött a Legendától. Ennek oka, hogy kevesebb alternatív információforrással rendelkezett a flotta, mint a ’80-as évekre, amikor már a RUK többi része is besegíthetett. Aztán az ország szétesésével megint gyakorlatilag pótolhatatlan információforrássá vált az MKRC, lévén hogy az újabb, hosszabb élettartamú műholdakkal viszonylag olcsón, de főleg nagyon védetten tudott globális lefedettséget szolgáltatni, meg persze a többi adatforrás kiesése miatt.

 

Ugyanakkor a rövid élettartamú aktív műholdak miatt a Legenda békeidőben sosem üzemelt teljes „kiépítettséggel”. A költségek talán még a Szovjetuniónak is soknak bizonyultak volna ekkor, de értelme sem sok lett volna a dolognak. Ugyanakkor az USz-A-kra feltétlen szükség volt, mert a passzív vevőkkel felszerelt társaikat sikerülhetett volna erősen korlátozni a tevékenységükben azzal, ha bizonyos hajók vagy hajókötelékek teljes rádiócsendben haladtak volna háborús helyzetben. (Bár elvileg nem kizárt, hogy az USz-A-k radarját is lehetett volna zavarni, a zavarást talán éppen az USz-P-ken lévő vevők kiválóan be tudták volna mérni.) A Legenda fenti tulajdonságai azonban két dolgot is magukkal hoztak. Az egyik, a legfontosabb, hogy a rendszer teljessé bővítése további műholdakkal akár előre jelezhette volna, ha a Szovjetunió valamilyen katonai műveletre készül. Ez értelemszerűen nagy hátránya volt a rendszernek. A másik dolog, ami szintén hátrányként jelentkezik, hogy megfordítva a szituációt, ha a NATO támadt volna meglepetésszerűen a Szovjetunióra, akkor nem biztos, hogy elég idő lett volna felbocsátani a megfelelő számú műholdat. Erre persze gondoltak már annak idején is Raszpletyinék, ezért volt elvárás mind az UR-200, mind a Ciklon esetében a (korhoz mérten) könnyű és gyors kezelhetőség, valamint tartalék műholdakat raktároztak el az indítóhelyeken. A Ciklon rakétákat az indítóállásban lehetett tárolni, de feltöltésük miatt a startig kb. 75 percre volt szükségük. (Ráadásul nyilván az indítópadot nem foglalhatta le folyton egy készenléti rakéta.) A folyamatok üzembiztossá és gyorsabbá tétele érdekében Szavin és mérnökei lefektették a különböző helyzetekre, problémákra vonatkozó eljárásokat, egyben minimalizálták a szükséges emberi tevékenységeket. A kilövőállás normál esetben havi 3 indításra volt alkalmas, de vészhelyzetben kb. 72 óra alatt lehetett egy újabb rakétát beállítani, tehát feltehetőleg ennyi időnként tudtak volna újabb műholdat indítani. Mivel több kilövőállás is alkalmas volt a Ciklon-2 indítására, a CIA becslése szerint napi 6-10 műholdat indíthattak a szovjetek. Ehhez szerintük 22 Ciklont tároltak Bajkonurban, de fontos figyelembe venni, hogy az ISz ASAT egységeket is ilyenekkel indították volna.

js2.jpg

Itt a Ciklon-2 az utolsó Kónusz-A-t viszi fel éppen a világűrbe 2006-ban, de azért alapvetően egy USz-PU indítást látni, Bajkonurból. Háború esetén ez a látvány valószínűleg elég gyakori lett volna egy rövid időn át (forrás)

A Legenda fontosságát mindkét fél jól tudta, ezért az is világos volt, hogy mindenféle műholdelhárító próbálkozás az USA részéről jó eséllyel majd irányulni fog a rendszert alkotó műholdak ellen. Ezt kivédeni nem igazán lehetett, de persze a továbbfejlesztésnél ezért próbálták az USz-A-k keringési magasságát megemelni, hogy megnehezítsék az ASAT rakéták számára a sikeres tevékenységet.

 

A Legenda egyik nagy „hiányossága”, hogy nem képes a tengeralattjárók észlelésére. Ez persze nem csoda, hiszen ilyen képességű eszközök hivatalosan nem is léteznek. (Nyilván egy felszínen haladó, és rádióelektronikai eszközeit használó tengeralattjárót „bármilyen” ELINT műhold már észlelhetett.) A Kométa foglalkozott a problémával egyébként, a hírek szerint még a rendszerváltást követően is, de szolgálatba állított rendszer nem lett az ügyből. A szovjetek lézereket használtak volna fel, hogy a hullámzási anomáliákból következtessenek a mélyben haladó tengeralattjárókra, és persze egyes nyilatkozataik szerint „kiváló eredményeket” értek el a kísérletek során, de közelebbit nem tudni a dologról.

 

A Legenda projekt végül is három évtizedes erőfeszítés volt a szovjet hadiipar részéről, és folyamatos fejlődése, fejlesztése mellett is gondoskodni kellett az egyre nagyobb kihívásoknak is megfelelni képes, többfeladatú utódjáról. Ez lett a Liana (Lián). A Liana eredetileg a Celina ELINT műholdak következő generációja lett volna, de a projekt balszerencséjére, a ’80-as évek végén kezdődött meg, ráadásul Ukrajnában, a Juzsnyoje Tervezőirodában. Ebből gyorsan belátható, hogy a Szovjetunió megszűnése, az emiatti pénzhiány, valamint az orosz szemszögből immár külföldön maradt stratégiai fejlesztő kapacitás „áthozása” korántsem vált a program előnyére. Az eredetileg tehát tisztán ELINT feladatú Liana egy 1994-es kormánydöntés miatt lett az USz-PU-kból álló, megmaradt Legenda utódja is. Persze a cél az egész űrbeli tengerészeti felderítő kapacitás helyreállítása volt, nem csak a passzív képességé, így a Liana számára már kétféle műhold kellett, az eredeti elvárásoknak megfelelő, igen szép nevű Lotosz (Lótusz) és az USz-sorozatot helyettesítő Pion (Bazsarózsa; később Pion-NKSz, kódja: 14F139).

pion-nks_2.jpg

A Pion-NKSz, mely gyakorlatilag egy Lotosz-Sz, csak két hatalmas radarantennával ki van egészítve (forrás)

A tervezést igyekeztek úgy végezni, hogy a kétféle műhold mégis képes legyen legalább részben ellátni egymás feladatait, ha valamelyik egység kiesik a hálózatból. A jócskán elhúzódó projektbe 2002-ben került bele a KB Arzenál, de az addigra finoman szólva is lepusztult vállalat érkezése nagyon ártott a programnak, mivel számos súlyos műszaki hibát okozott a cég rossz anyagi helyzete miatti kényszermegoldások alkalmazása. Az indítóeszközzel és a műholdtesttel kapcsolatos, nem kis részben politikailag motivált változtatások a műholdak méretének, így pedig hasznos terhelésének drasztikus csökkenését vonták maguk után. Ennek köszönhető a csökkentett képességű Lotosz-Sz, de eddigre már olyan nagy volt a program csúszása, hogy a régi Celina műholdak üzemképtelenné váltak, ezért részlegesen megszűnt az orosz űrbeli ELINT-képesség. Napjainkig csak két Lotosz-Sz műholdat sikerült pályára állítani, mivel a gyártást olyan banális hibák hátráltatták, mint hogy az Arzenál telephelyének egy részét kiadták fuvarozó cégeknek, és a teherkocsik kipufogógázaiból a légkondicionálón át a műholdak összeszerelő épületébe túl sok olajszármazék jutott, beszennyezve a nagyon nagy tisztaságot igénylő alkatrészeket. Az első Pion-NKSz fellövését 2014-15-re ígérték, de ez egyelőre nem történt meg, így aztán jelenleg az orosz haditengerészet nélkülözni kénytelen a világűrbe telepített, robotrepülőgépeinek célzását segítő felderítő rendszert.

 

Források

Az ismertető alapját három írás képezte:

Asif Siddiqi: Staring at the sea - The Soviet RORSAT and EORSAT programme. Journal of the British Interplanetary Society, vol. 52, 397-416. o., 1999. (megtalálható az interneten több helyen is)

http://www.svengrahn.pp.se/trackind/RORSAT/RORSAT.html

http://www.russianspaceweb.com/us.html

A Wikipedia érintett oldalai, általában oroszul is, főleg a három tervezőmérnök kapcsán

A KB Arzenál hivatalos ismertetői a műholdakról; nem vettem át minden adatot és megnevezést

http://www.kbarsenal.ru/razrabotki/raketno-kosmecheskaya-tekhnika/item/86 eszerint az AM már nem is állt szolgálatba, és ennek van két oldali radarantennája

http://kbarsenal.ru/razrabotki/raketno-kosmecheskaya-tekhnika/item/87

http://www.kbarsenal.ru/razrabotki/raketno-kosmecheskaya-tekhnika/item/88

http://www.russianspaceweb.com/ur200.html

http://www.buran.ru/htm/gud%2026.htm a reaktorról
http://www.world-nuclear.org/info/Non-Power-Nuclear-Applications/Transport/Nuclear-Reactors-for-Space/ az űrbeli reaktorokról általában

http://flot.com/science/sor7.htm az orosz flotta hivatalos oldalának ismertetője

http://mzarsenal.spb.ru/66

http://svpressa.ru/post/article/103994/

http://ertata.ru/post310611444/

http://www.milsatmagazine.com/story.php?number=1016495049

http://alternathistory.org.ua/otechestvennye-protivokorabelnye-rakety-udar-iz-pod-vody-chast-3-ya?mini=calendar%2F2015-05

http://www.yaplakal.com/forum2/topic1046415.html

http://grand-fleet.livejournal.com/608845.html

http://www.astronautix.com/craft/usa.htm, http://www.astronautix.com/craft/usp.htm

http://marshall.org/space-policy/russian-federations-approach-to-military-space-and-its-military-space-capabilities/

http://www.milsatmagazine.com/story.php?number=1016495049 a Celina holdakról is

http://space.skyrocket.de/doc_sdat/pion-nks.htm a Lianához tartozó Pion-NKSz-ről

http://ausairpower.net/APA-Bear.html a Tu-95RC-ről

 

Zárásként: a Rettegés arénája (The sum of all fears) c. filmből való rövid jelenet bemutatja, milyen is lett volna egy meglepetésszerű robotrepülőgépes támadás egy anyahajó ellen. A film sztorijából adódóan itt ugyan nem kap szerepet az MKRC Legenda, de látványra így nézett volna a ki dolog a hajókról indított fegyverekkel is (nyilván azt beszámítva, hogy ez egy mozifilm, nem fedi teljesen a valóságot)

A bejegyzés trackback címe:

http://techstory.blog.hu/api/trackback/id/tr497954620

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

NAR 2015.10.12. 17:03:08

Ezek szerint hiába vannak rakétáik, nem tudnak pontosan célozni velük?

Burgermeister 2015.10.12. 18:53:34

Ez megint jó lett!!! :)

David Bowman 2015.10.12. 20:51:00

A gyártó válalat szerint azért nem készült el időben a pion, mert a hadügy egyfolytában változtatja a követelményeket.
Aktív radaros dedikáltan tengeri felderítő műhold rendszere egyedül Németországnak van. Gondolom a franciskákkal összecsereberélgetik a képeket az Ikonosszal. Az USA a radaros geográfiai műholdjait rendezi úgy párokba, hogy alkalmas legyen tengeri felderítésre.
Legalább egy aktív radaros műholdja van Ukrajnának is. Azt lehet, hogy már leesett.

David Bowman 2015.10.12. 20:57:08

@NAR: Tudnak, csak nem olyan egyszerűen. Ott vannak ugye, a TU-142esek, és a Nagy Péter, vagy valamelyik másik hajó felzavarhat egy radaros Hélix helikoptert is. A Tupoljev simán repül 11000 méteren, tehát annak elég a hajó mögött lennie, a helikopternek elvileg 5500 méterre kell emelkedni, hogy belássa Gránit robotrepülőgépek max. 700 kmes hatótávolságát. Gondolom, ez is az oka, hogy a Gránitokat lassan kivonják. Az új Onixok csak fele akkorák, és a hatótávolságuk is kisebb.

Maga Lenin 2015.10.12. 21:31:57

@Burgermeister: Köszönjük! (Végső soron pont ugyanaz, mint az első része, csak nem fért ki egy posztba! :P )

@NAR: Ahogy Bowman úr írta, kb. az a helyzet. Egészen konkrétan válaszolva: maguk a fegyverek épp ugyanolyan pontosak, mint korábban, hiszen saját végfázis-vezérlésük változatlan, és pontosságot illetően ugye ez számít.
Csak épp nem lehet kihasználni a max. hatótávukat, mert nincs, ami az indítóplatformoktól olyan messzire felderítené számukra a célokat. Vaktában indítva nagyon távolra meg az történne nyilván, hogy a korlátozott látószögű és érzékelési távolságú saját radarjaik vagy infrafejeik nem találnák meg a célokat. Ugyanis azok közben elhajózhattak a nagyjábóli kezdeti célzási ponthoz képest. (Ugye ez az a hatás, amit csökkentett, hogy 3/4 - 2 órán belül jött a következő USz műhold, és megerősítette vagy módosította a cél mozgási adatait is.)

Greg36 2015.10.13. 11:05:58

@Maga Lenin: Igen, az a Gibraltári-szoros. Az a 'bumszli' az erőd a Tarifa-fokon.

gigabursch 2015.10.13. 14:08:02

Köszi a folytatást.
(aztán ne felejtsetek el valami békésebb vizekre evezni ennyi katonásdi után - akár katonai alapokra építve)

Maga Lenin 2015.10.13. 15:30:49

@Greg36: Na igen, a kérdőjel inkább ott van, hogy ez tényleg egy Csajka által készített kép-e...

@gigabursch: Amit beígértem korábban, a tracking ship poszt, az pont olyan téma, amit említesz. De ezen felül nem ígérhetek feltétlen békésebb dolgokat a magam részéről. (Végül is a SzU is hadsereg volt állammal, nem fordítva, és hát a név (Ленин) kötelez... :) )

molnibalage 2015.10.13. 16:22:58

@David Bowman: Ezt hogyan számoltad ki? Mert az én számításom szerint a horizont 5000 és 6000 méter magasan 272 és 296 km.

karlmann 2015.10.13. 19:38:32

Ahhoz képest mekkora technikai újítást jelentettek egész gyorsan rendszerbe állították őket. Inkább az okozhatott problémát, hogy a megfelelő mennyiségű darabot folyamatosan a világűrben tartsák/pótolják. Az mindenesetre így is figyelemere méltó, továbbá rengeteget elmond a rendszer teljesítményéről és hatékonyságáról, hogy még a legnehezebb években is folyamatosan rendszerben tartották őket!

molnibalage 2015.10.13. 22:40:12

Még csak bele olvasni volt időm mindkettőbe, de kurva jók. A gibraltáros kép a kedvencem.

Maga Lenin 2015.10.13. 23:16:35

@molnibalage: Köszönjük! (Remélem, az a kép tényleg autentikus!)

medium size devil 2015.10.14. 00:50:41

Ruszkiknal kb. 100 oligarcha birtokol a GDP kb. 1/4-enek megfelelo vagyont.
A szegenyseg altalanos, a kozeposztaly szinte eltunt, a vagyoni megosztottsag osszemerheto az USA tarsadalomeval (de inkabb rosszabb). Ezt az allapotot (vagy sokkal jobbat) elerhettek volna kozel 100 ev kommunizmus es a Nyugat elpusztitasara felhalmozott iszonyatos erteku hadieszkoz nelkul is. Felmerhetetlen a komcsi es a jelenlwgi naci uralkodo osztaly felelossege az emberek kisemmizeseben.
Az oroszok igenytelen, puritan imidzsevel szemben valojaban az emberek (foleg a fiatalok) ott is jol szeretnenek elni (mint mindenhol).

slowMotion 2015.10.14. 09:35:27

Mit lehet tudni ezekbe a cuccokba épitett elektronikákról?

Maga Lenin 2015.10.14. 10:50:15

@slowMotion: Sajnos nem igazán. Még a radar frekvenciáját is csak egy helyen írták, szerintem az összes többi is innen vette át (vagy legalábbis valami másik, de közös származási helyről). Egyéb részletekbe meg végképp nem mentek sehol. Ez az egy apróság volt, amit írtam is, hogy az elérhető legjobb szovjet elektronika került bele ezekbe a műholdakba. Ezek után nem is keresgéltem, elég reménytelennek tűnt a dolog, hogy ilyen részleteket neten fellel az ember.

David Bowman 2015.10.14. 12:09:04

@slowMotion: A fő radar X-sávú volt, saját számítógéppel. Volt valami oldalra néző radarja is. Ennyit.

Felsmukk 2015.10.18. 00:33:02

Azért 1500 km-rol sikerült eltalálni egy iszlamista fegyver raktárat, az se rossz.

David Bowman 2015.10.19. 08:41:50

@Felsmukk: 25 évvel később. Ráadásul az nem is mászkál. Ugyanezt 1990ben is meg tudták volna csinálni.

www.youtube.com/watch?v=F_3J9eFlXrs
Ebben a filmben (CGn) 1.22 körül megtekinthető:
cinemaxx.ru/2007/10/19/07jj_menjaet_kurs.html

mükkemakk 2015.11.08. 13:04:24

Visszatérhetünk békésebb témákra...! Mozdony, gázturbina, stb.

Maga Lenin 2015.11.11. 19:57:30

@mükkemakk: Gázturbinát tudok ígérni! :)

gacsat 2015.11.15. 11:42:14

A most épülő Queen Elisabeth osztály meghajtása az igazi csemege. Blokk rendszerű gázturbinás-elektromos, ha jól emléxem. Egybe vannak bepakolva a hajóba, de kivenni már nem lehet, mert rajta lessz a fedélzet.