Techstory

Egy hosszú utazás története:

Dr. Balogh Tamás, a TIT Hajózástörténeti, Modellező és Hagyományőrző Egyesület elnöke, az R.M.S. TITANIC Magyar Kutatócsoport tagja (akinek a nevével és képeivel nem egy óceánjárós cikkemben találkozhattatok már) 2002-ben látott hozzá, hogy elkészítse az óceánjáró személyszállító gőzhajók történetének méretarányos jellegrajzok segítségével történő grafikus feldolgozását. Az 1838-tól napjainkig tartó történeten mintegy 40 hajótársaság 280 hajójának 460 jellegrajza segítségével, s az ábrázolt hajók és az üzemeltető társaságok magyar és angol nyelvű leírásával vezet végig a szerző (https://www.facebook.com/150liners/?fref=ts), ami egyedülálló gazdagságú gyűjtemény. A rajz-apparátus olyan ritkán tárgyalt témákat is feldolgoz, mint az osztrák-magyar óceánjárók vagy a tervezett, de végül fel nem épült személyszállító óriásgőzösök története. A szerzővel beszélgettünk.

Sziasztok megint!

Az elmúlt hetekben többször beszélgettünk Leninnel, és jelezte szándékát, hogy szeretne saját blogot indítani. Én ennek nagyon örülök, hiszen mégiscsak itt a Techstoryn lettek ismertek az írásai (bár korábban a htka-n is megjelentek az itt megszokottakhoz hasonló terjedelmű cikkei). Ennek megfelelően múlt héten elindította saját blogját, a Modernwartech-et, amit ezen a linken érhettek el. Az itteni cikksorozat folytatásaként már olvashatjátok is a VTOL-repülőgépekről szóló negyedik részt. 

Leninnek pedig köszönöm, hogy kiváló írásaival nemcsak életben tartotta a blogot, hanem igazi szakmai-technikatörténeti oldallá változtatta. :) Sok sikert kívánok neki az új bloggal!

Sziasztok és boldog új évet! :D

Nagyon szégyellem magam, hogy az elmúlt időkben hanyagollak titeket, de a nagyposztok gyártásához továbbra sincs időm... a GyártásTrendre viszont készülnek a rövidebb cikkek, amik tudom, hogy sovány vigaszt jelentenek, de azért mégis több, mint a semmi. A legutóbbi néhány téma erősen összevág a Techstory szellemiségével, úgyhogy megosztom veletek. :)

Négynél több kerekű személyautók

Az egyik óriástéma, amit annak idején ide terveztem, a négynél több kerekű autók témája volt. A cikket a szerintem azóta is legszebb és talán "legsikeresebb" hatkerekű, a Panther-6 köré terveztem felépíteni (természetesen a cikkben nem lett volna szó a sokkerekű hosszított limuzinokról, mint például erről :D). Annak idején volt egy autóskártyám, amiben a 8200-as motorral felszerelt Panther-6 is szerepelt, és több szempontból is verhetetlen volt, pláne, hogy alsós koromban még úgy játszottunk, hogy a fogyasztásban és a súlyban is a nagyobb érték vitte a kisebbet. Utóbbi kettőben csak a hosszított ZiL vitte el a Panthert (asszem valami 40 liter volt megadva az orosz limónak, ez még úgy is hihetetlen volt, hogy már kiskoromból is emlékszem a 100 litert fogyasztó ZiL-teherautós katonasztorikra, amiket azóta hol városi legendának tulajdonítanak a katonaságot is megjárt idősebb ismerősök (állításuk szerint úgy jött ki, ahogy a vállalati nagypolszkiknál a 25 liter; mindenki lopta a benzint), hol meg esküsznek rá, hogy úgy volt, sőt, 150 is volt. A kommentmezőben egyébként nem tilos ezt a legendát eloszlatni vagy megerősíteni :D.

Az előző három poszt során néhány érdekesebb fotót a terjedelem megzabolázása érdekében ki kellett hagyni, csakúgy, mint a számos forráslinket. Most ezek következnek.

Az 1. részhez

Kezdetnek a Heinkeltől egy VJ 101A6 szélcsatornamakett, amelyet nem kevesebb, mint 8400 euróért adtak el egy aukció során.

(forráslink)

A 3. részben a VAK 191B-n kívül további német tervekről, majd két amerikai elképzelésről lesz szó. (1. rész, 2. rész)

A VTOL kísérleti gépeket bemutató sorozat 2. részében, a VJ 101C "lemaradt" bekezdésein kívül, főként a csapásmérő VAK 191B-ről lehet olvasni. Az 1. rész ITT!

Maradva a hidegháborús ’60-as években, néhány, függőlegesen fel (és le)szálló (VTOL) tervezetről lesz szó, nyugatról és keletről egyaránt, a teljesség igénye nélkül. Az ötletet a világháború után feltámadó német repülőipar három terméke adta, ezért elsőként ezek következnek.

Az LRI-X tender kiírásával az F-103-asnak (lásd az előző részt!) ugyan befellegzett – hiába próbálta azt a Republic az új típus kísérleti platformjaként eladni – de a gyors elfogóvadász terve valójában, ha lehet, még ambiciózusabbá vált. A sebesség mellé nagy hatótáv és fejlett repülésvezérlő rendszerek kerültek, új hajtóművekkel. Minden megvolt hát egy ígéretes, de annál drágább és bonyolultabb programhoz, és az eredmény is ennek megfelelően alakult. Aztán jött a nevető harmadik… azaz csak jött volna…

Nem csak a ’60-as évek (Cheyenne, Legenda), hanem az előző évtized is nagyratörő terveket hozott a technika világában – pláne a tetőfokára hágó hidegháborús környezet miatt a haditechnikában. Persze nem minden terv valósulhatott meg: egyesek túl jövőbe mutatóak voltak, másokra megszűnt az igény, megint másokra nem jutott pénz. Vagy, szerencsétlenebb esetben, mindhárom tényező egyszerre akadályozta meg az ígéretes újdonságok létrejöttét. Az Amerikai Egyesült Államok Légierejének szánt XF-103, XF-108, illetve YF-12 elfogó vadászrepülőgépekkel pontosan ez történt. (A két részes posztban először az F-103 kerül terítékre, majd következik az F-108, és érintőlegesen az YF-12.)