Techstory

Az első rész itt! A folytatásban: bevetések, szennyezések, továbbfejlesztések, utódok.

Tesztelés

Az USz-A műholdakat hosszas tesztelésnek vetették alá, de a fejlesztés a szolgálatba állítással sem állt le, mivel a modernizálási igények mellett súlyos technikai problémák is adódtak, ezért azok megoldását is el kellett végezni.

A fejlesztés a megkezdése után több évvel, 1965. december 27-én hozta meg első gyümölcsét, mivel ezen a napon Kozmosz-102 fedőnévvel felbocsátották az első, még csak tesztelésre szolgáló USz-A-t.

Az 1960-as években, a hidegháború közepére a Szovjet Haditengerészet stratégiája a repülőgép-hordozók terén nagy fölényben lévő US Navy ellenében a tengeralattjárók, nagy hatótávú, parti telepítésű repülőgépek és kisebb hadihajókról indítható robotrepülőgépek bevetése lett. Ezek hatékony bevetéséhez viszont pontos adatok kellettek a messze hajózó célokról, ezért megkezdődött a hadászati fontosságú Legenda műholdas megfigyelő rendszer kifejlesztése.

A négy részesre nyúlt Kirov cirkálós sorozat végén egy orosz elemzés alapján néhány megállapítás és kérdésfelvetés következik (akár vitaindítónak is) a 1144-esek szükségességéről, hatásosságáról, elmúlt 30 évéről és jövőjéről. A poszt nagyobbik része azonban a 1144-esekkel általában együtt említett Projekt 1941 Titan osztályú felderítő hajóról szól. (Aki az elejéről kezdené a sorozatot: az első rész itt érhető el!)

Egy orosz vélemény a Projekt 1144-esekről

A következőkben V. P. Kuzin professzor, első osztályú kapitány megállapításai alapján olvasható némi konklúzió az orosz haditengerészet talán legnagyobb harcértékű hajóiról. Ez a forrás talán nem vádolható részrehajlással a nyugati eszközök felé, ugyanakkor, mint majd olvasható lesz, nem is különösebben dicséri az orosz helyzetet sem.

A Projekt 1144-esekről szóló sorozat záró utolsó előtti részében először a kisebb csiszolgatások miatt már nem végig megjelenő, az előző rész végéről ide áthelyezett néhány bekezdés jön - amik idő közben jól meg lettek hosszabbítva. Majd a tervezett fejezetek következnek egy része: a négy hajó története és rendszereik összevetése, valamint a megkezdett modernizálás bemutatása olvasható. (Az előző rész itt.)

A sorozat készítése közben úgy alakult, hogy egyrészt egy résszel meg kellett hosszabbítani a kiegészítések és a blogmotor hosszkorlátai miatt, másrészt, hogy két "spin-off" is lesz belőle, az egyik a világűrt/rakétákat megfigyelő hajókról (space/missile tracking ships), a másik pedig a Gránit robotrepülők távoli céladatait szolgáló Legenda műholdas rendszerről.  

Folytatódik a Kirovok ismertetése, ezúttal a fegyverzettel és a tűzvezető rendszerekkel. Mivel a név kötelez ("techstory"), igyekeztem kiemelni néhány rendszer működésének érdekesebb elemeit, részleteit. Sajnos az orosz források ellentmondásai, a minden rendszerre jellemző számos elnevezés, valamint az, hogy az elektronikai eszközökről még most sem lehet túl sok konkrétumot találni, eléggé megnehezítette az egyértelmű adatok megadását. Azért a számok nagy vonalakban stimmelnek, úgyhogy ki fog derülni, milyen félelmetes arzenál található meg a cirkálókon! (Az első rész pedig itt érhető el.)

Sziasztok!

Az első cikkem, ami - talán itt a blogon először - nem mozgó technikai vívmányokkal foglalkozik. A járművek mellett a másik nagy érdeklődési köröm az óriásépületek (és hidak) témája, persze ezekben nem vagyok annyira otthon, ezért eddig nem nagyon erőltettem a dolgot. A változatosság kedvéért azonban most az utóbbiról mégis írtam. A téma apropója a szaúd-arábiai Dzsiddában épülő 1 km magas felhőkarcoló, a Kingdom Tower volt, ennek kapcsán szedtem össze a történelem során épült legmagasabb épületeket. A cikket a hajtás után érhetitek el, a végén egy kis galériát is találtok a jövőben megépíteni tervezett (ám nem biztos, hogy megvalósuló) 1000 méter feletti felhőkarcolókról.

Még mindig nem az Iowák újabb kori története következik, de nagy hajókról lesz szó a következő, 3 részes sorozatban. A harmadik rész végén azért kiderül, hogy van kapcsolat a Kirov és az Iowa osztály története közt! (Az orosz nevek átírása valószínűleg nem tökéletes, elnézést...)

A hidegháború kellős közepén, többszöri nekifutásra, kacskaringós úton jött létre az Oroszországban ma Projekt 1144.2-esként, a nyugati világban pedig Kirov osztályú csatacirkálóként ismert hadihajó. Az orosz felszíni egységek közül elsőként atommeghajtással ellátott óriások máig a legnagyobb, háború utáni, nem repülőgép-hordozó típusú hadihajók. A kiterjedt fegyverzettel bíró, multifunkciós cirkálók közül ma csak a Nagy Péter (Пётр Великий, Pjotr Velikij) néven ismert példány áll szolgálatban, mint az Északi Flotta zászlóshajója. Annak idején a négy (csata)cirkáló komoly fenyegetést jelentett az amerikai tengerészet anyahajóira és repülőgépeire.

A második részben az AH-56 fegyverzetéről és a fejlesztési program végéről, valamint annak hagyatékáról lesz szó. Ha csak most kattintottatok ide, az első részt itt olvashatjátok! :)

A Cheyenne névre keresztelt típust a korszak csúcstechnológiájával szerelték fel az általános avionika és a fegyverrendszer tekintetében is. Eleve igen fejlett harceszközt kívántak létrehozni, de az éjjeli bevethetőség igénye miatt is korszerű berendezéseket kellett alkalmazni. Az elöl lévő fegyverkezelő számára egy 360 fokban körbeforgatható ülést építettek be, amivel a célokat minden irányba követni tudta az optikai berendezéseivel. Az ülés ugyanis egy tengelyen forgott el a közvetlenül alá épített külső modullal, amelyben 12x-es nagyításra képes optika, valamint lézeres távolságmérő, alacsony fényszintű kamera, továbbá a TOW páncélelhárító rakéták rávezető berendezése volt elhelyezve. A személyzet akkor újdonságot jelentő, mai szemmel persze szerény képességű, sisakba épített célzót is kapott. A sisakmozgatást a kapcsolt ágyútorony lekövette. A földközeli repülést (akár 5 méteren) terepkövetést segítő radar tette lehetővé, a célzást pedig egy Doppler-radar pontosította. Az AH-56, mint fegyverplatform stabilitását automatikus rendszerek is biztosították. (Itt minden esetben a kor színvonalához képest kiemelkedő eszközökre kell gondolni, nem a mai, pl. elképesztő felbontású CCD kamerákra.)

Egy korabeli ábrán a Cheyenne fegyverkezelői állása, és a vele együtt mozgó szenzortorony (forrás)

A nyár közepére egy két részes posztot olvashattok egy különleges légi járműről, aztán (majd valamikor... :) ) folytatódik az Iowák története is.

Az 1960-as évek a repülésben egy nagyszerű időszaknak bizonyult. A polgári szférában beköszöntött a nagy, sugárhajtású gépek kora, amire az évtized végén a Boeing 747 és a Concorde megjelenése tette fel a koronát. A katonai repülést pedig a hidegháborús fegyverkezés hajtotta elképesztő mértékben, nagyjából elérték a lehetséges technikai határokat sebesség, csúcsmagasság és hasonló jellemzők terén (lásd SR-71). A helikopterek is óriási fejlődés alatt álltak, amit mi sem mutat jobban, mint a Lockheed Corporation egy másik terméke, az AH-56 Cheyenne kompaund helikopter kifejlesztése. Bár a Cheyenne sokrétű okok miatt nem került sorozatgyártásra, jellemző, hogy hasonló teljesítményre képes új típus talán a következő tíz évben, a Sikorsky S-97-ese által kerül csak rendszerbe. (Különös aktualitás, hogy a Lockheed Martin nemrégiben jelentette be, hogy felvásárolná a United Technologies-től a Sikorsky-t.)

Sziasztok!

Régen írtam már bejegyzést, mint azt látjátok, nemigen van mostanában időm blogolni, amit eléggé szégyellek, de sajnos ebben kérlelhetetlen vagyok; ha nem tudok jót írni, inkább neki se állok az írásnak. :S Viszont kárpótlásként ma jelent meg az új, kicsit hosszabb cikkem a GyártásTrendben, amely a Forma-1-es motorokkal foglalkozik. Én magam sosem voltam oda a versenyekért, kiskorom óta unalmasnak tartottam a futamokat. Talán az első komoly F1-élményem Senna halála volt, amire tisztán emlékszem, azelőtt abszolút nem is hallottam erről a versenyről. Akkor "ballagtam el" az óvodából :D. Az F1-motorok viszont mindig is nagyon érdekeltek, pláne azután, hogy a szülővárosom, Nagykanizsa egyik olyan régi típusú újságosbódéjánál (a földik kedvéért: a Múzeum tér sarkán levőnél, ami már jó ideje nem üzemel) kikönyörögtem magamnak egy F1-autóskártyát (akkor még/már 3500 köbcentis motorok voltak); emlékszem, ha köbcentit kérdeztük, mindig ilyen 1-2 volt a különbség :D.

Ízelítőül következzen három kép a három kedvenc F1-autómról, a gázturbinás Lotusról, a hatkerekű Tyrell-ről, na meg a híres-hírhedt Brabham "Fan Car"-ról. A hajtás után pedig a cikket is elérhetitek.