Techstory

Friss topikok

Címkék

1. rész (12) 10s (13) 1800s (10) 1900s (6) 2. rész (13) 2000s (5) 2010s (5) 20s (12) 2T (1) 3. rész (5) 30s (16) 4. rész (5) 40s (16) 5. rész (3) 50s (17) 6. rész (2) 60s (22) 7. rész (2) 70s (19) 80s (10) 90s (9) ABM (2) amerika (18) AN/ASG-18 (2) APU (1) atom (6) Ausztrália (4) autó (14) baleset (1) bányadömper (1) bejelentés (1) bombázó (2) bomber gap (2) breaking (2) Cheyenne (2) cirkáló (4) Convair (1) Convair Model 200 (2) csatacirkáló (4) csatahajó (9) Dél-Amerika (2) dízel (11) elektronika (6) elfogóvadász (5) ELINT (2) EORSAT (2) erőgép (1) Európa (29) EWR Sud (2) F-103 (1) F-108 (1) felderítőhajó (1) film (2) fly by wire (1) Forma-1 (2) forrás (1) Franciaország (4) GAR-1 Falcon (1) GAR-9 (1) gázturbina (15) gőz (22) gőzturbina (18) GyártásTrend (12) hadtörténet (31) hajó (36) hajókatasztrófák (2) harci gép (8) helikopter (3) hidegháború (7) Iowa osztály (7) Japán (4) játék (1) kamion (7) Kanada (5) katasztrófa (6) Kémhajó (1) képek (3) Kirov (4) kompaund helikopter (1) Közel-Kelet (1) Közép-Amerika (1) közlemény (6) legénység (3) léghajó (3) legkedvesebb hajóim (13) légvédelem (4) live (1) Lockheed (2) löveg (2) maglev (1) Magyarország (2) MAN Turbomotoren (2) MiG-19 (1) Montana (1) MTU (1) műhold (2) Németország (11) North American (2) Olaszország (1) olvasói (3) Oroszország (5) páncélzat (3) radar (9) rakéta (10) reaktor (2) Republic Aviation (4) repülő (13) Road Train (5) Rockwell (International) (2) Rolls Royce (3) RORSAT (2) SAGE (2) SATS (1) Sea Control Ship (2) SM-30 (1) sorozat (39) special (18) STOL (2) stratégia (2) Super Yamato (1) Svájc (1) Svédország (1) szállítás (1) szonár (3) SZU (13) techstory (36) tengeralattjáró (7) Thrust Augmenter Wing (1) top (1) top5 (2) torpedóvédelem (1) történelem (16) tűzoltó (1) tűzvezetés (7) üdvözlet (1) UK (27) US-A (2) US-P (2) USA (49) VAK 191 (3) VFW (3) világűr (2) villamos (4) VJ 101C (2) vonat (15) VTOL (3) XFV-12 (2) XJ-99 (2) YF-12 (1) ZELL (2) Címkefelhő

HTML

Legkedvesebb hajóim - Az RMS Lusitania (1907) 6. rész

2014.03.18. 19:49 walter sobchak

Sziasztok! Tudom, megint sokat kellett várnotok, de az új rész elkészült :). Az előző részeket itt találjátok, ha még nem olvastátok volna:

Első rész Második rész Harmadik rész Negyedik rész Ötödik rész

A Lusitania „celebjei”

Mivel a Lusitania (a Titanichoz hasonlóan) a legszebb, legfényűzőbb hajók egyike volt akkoriban, minden útján utaztak vele olyanok, akik az adott korban a legnagyobb hírességek közé tartoztak. Kerestem egy darabig egy „…ez olyan, mintha ma…” jellegű hasonlatot, de nem találtam. Ma melyik menetrend szerinti járműnek van jellemzően sok híres utasa? Nem, a Bécs-Dubaj repülőjárat nem ér. :D Hm, talán majd a Virgin Galactic űrhajóinak beindulásakor lesz ilyen :).

A fentiek okán nem meglepő, hogy sajnos mind a Titanic, mind a Lusitania katasztrófájának voltak híres áldozatai. Az ő nevük nekünk ma már nem mond semmit, de akkoriban a haláluk nagyon fontos, az újságok címlapját sokáig elfoglaló hír volt. A Lusitania 1915. május 7-i katasztrófájának két leghíresebb áldozata Alfred Vanderbilt és Charles Frohman volt.

Alfred Gwynne Vanderbilt (balra): A 37 éves Vanderbilt a híres és nagyon gazdag Vanderbilt család sarja volt, lóversenyzéssel foglalkozott (bár a család pénze ingatlanbefektetésekből, illetve négy generációig visszamenőleg hajó- és vasútépítésekből származott). Vanderbilt 1899-ben óriási örökségre tett szert apja halálakor, a becslések szerint mintegy 50 millió dolláros vagyon felett rendelkezett (ez ma kb. 1,2 milliárdnak felel meg, azaz mintegy 270 milliárd forintnak). 7 évvel utolsó útja előtt vált el a feleségétől, Elsie-től, akinek váláskor 10 millió dollárt adott, ez sokáig volt téma a korabeli bulvárban. Alfred a visszaemlékezések szerint igazi playboy volt, szerette a „férfias játékszereket”, a gyors lovakat és a „gyors nőket”, ahogy azt ilyenkor mondani szokás, illetve már akkor hódolt az említett kettőnél is gyorsabb új szenvedélynek, az autóknak. Mivel a Vanderbilt-birodalom átívelt az óceánon is, Alfred folyton úton volt, úgy ingázott a transzatlanti járatokon, mint mi a csepeli HÉV-en, gyakorlatilag félig ezeken a nagy és gyönyörű hajókon élt. A végzetes úton Vanderbilt éppen Angliába tartott, hogy a Nemzetközi Lótenyésztők Szövetségének korábban a háború kitörése miatt elmaradt ülésén vegyen részt. Természetesen a királyi lakosztályt vette ki erre az útra (is). Vanderbilt szerette a Lustaniát és a Mauretaniát, mert ezekkel lehetett a leggyorsabban átszelni az óceánt. Ennek ellenére megfordult a White Star nagy hajóin is. A vele kapcsolatos egyik legérdekesebb tény, hogy három évvel korábban az utolsó pillanatban mégis lemondta az egyik hazaútját Amerikába a White Star új hajóján, a Titanicon. Sajnos itt már nem volt ilyen szerencsés. Állítólag az utolsó út előtt kapott egy névtelen sürgönyt a szállodájának szobájába, amely azt kérte, hogy ne utazzon a Lusitanián, mert túl veszélyes, de Alfred nem vette figyelembe ezt az üzenetet. Vanderbilt volt az is, aki (szintén állítólag) panaszkodott a kapitánynak, amiért olyan lassan ment utolsó útján a Lusitania, és azzal fenyegetőzött, hogy feljelenti az Admiralitásnál Turnert. A katasztrófa során azonban több túlélő beszámolója szerint is úriemberhez méltó módon viselkedett. Amikor a 4. részben írtam az első osztályon utazókról, akik a babák mózeskosarára kötözték saját mentőmellényeiket, rá és inasára gondoltam. Vanderbilt állítólag egy gyerekét cipelő nőnek is szerzett mentőmellényt; a nő túlélte a katasztrófát. Mivel Alfred nem tudott úszni, tudnia kellett, hogy nem éli túl, ha a vízben kell kivárnia a mentést, ennek ellenére is segített, ahol tudott. Hőstetteiről sok újság is beszámolt. Mivel Vanderbilt holttestét sosem találták meg (valószínűleg a hajóban rekedt), temetésén üres koporsót temettek el, hőstetteit sokáig emlegették még.

Charles Frohman: az akkori idők egyik leghíresebb színházi producere, Charles Frohman is a hajón utazott. Londonba tartott, hogy megtekintse a West Enden új előadásait (később Párizsba utazott volna, ahol szintén futottak darabjai). A New York-i színházi élet legnagyobb hatalmú emberei között tartották számon, a „Dráma Napóleonjának” nevezték, mert kis termete mellett rendkívül szigorú volt. Frohman nem utazott olyan sokszor, mint Vanderbilt, évente egyszer-kétszer kelt át az óceánon, akkor viszont – szintén nagy sebességük miatt – a Cunard-hajókat szokta választani. Frohman lábában nem sokkal utolsó útja előtt olyan súlyos reuma alakult ki, hogy képtelen volt bot nélkül járni (állítólag szerette a tengeri levegőt, mert az enyhítette a fájdalmat). Vanderbilthez hasonlóan Frohman is kapott figyelmeztetést, hogy ne keljen útra a Lusitanián, és el is gondolkodott, hogy esetleg mást küld maga helyett Londonba, de szerette kézben tartani a dolgokat, és vesztére úgy döntött, ő maga utazik. A visszaemlékezések szerint Frohman egy pillanatig sem gondolta, hogy a fájós lábával túl fogja élni, ha esetleg úsznia kell, és nem is sietett a csónakokba szállni. Ő is „elajándékozta” a mentőmellényét, és a csónakfedélzeten várta útitársaival, hogy a víz elérje őket. Utastársa, az angol színésznő, Rita Jolivet szerint Frohman utolsó mondatában a Pán Péterből idézett: „Miért féljünk a haláltól? A legnagyobb kaland kezdete!”. Ekkor egy hullám keresztülsöpört a fedélzeten, Frohmant ledöntötte a lábáról, utastársai ekkor látták utoljára. Frohman holttestét később megtalálták, a víz másnap partra sodorta, és az egyik amerikai túlélő egy fénykép alapján azonosította. Megállapították, hogy Frohman nem megfulladt, hanem valamilyen súlyos tárgy agyonütötte, de szerencsére teste nem roncsolódott össze (mint sok más utasnak, akik a katasztrófa utáni napokban a környékbeli strandokon a partra sodródtak). A producer egy hét múlva lett volna 59 éves, temetése május 25-én volt New Yorkban.

Charles Frohman temetése május 25-én (Forrás: http://www.flickr.com/photos/library_of_congress/8009361495/)

Rita Jolivet: A Marguerite Lucile Jolivet néven született Rita francia származású angol színésznő volt, a rohamosan fejlődő (akkor még csak néma)filmgyártás egyik reményteli alakja. A londoni társasági élet ismert szereplője, testvérei, szülei és francia nagyszülei is híresek voltak, maga Jolivet ismerte VII. Eduárd királyt és II. Miklós orosz cárt is. Annak ellenére, hogy mindössze 25 éves volt, amikor a Lusitania utolsó útján elindult, már túl volt egy váláson (18 évesen vált el). Charles Frohman egyengette a karrierjét, a csodaszépnek tartott Jolivet-nek nagy jövőt jósoltak. A színésznő Alberthez, a bátyjához utazott Franciaországba, mert meghallotta, hogy az belépett a hadseregbe. Jolivet az első osztályon utazott, a D fedélzeten. A katasztrófát túlélte, azonban utastársai (köztük Frohman, valamint a színésznő sógora) nem. Ritát egy álcázott brit hajó, a Westborough vette fel (amely egy görög hajónak álcázta magát, Katrina néven) 51 másik utassal együtt. Rita Jolivet a katasztrófa után feleségül ment egy olasz grófhoz, de a házasság hamar véget ért. 1928-ban hozzáment James Allanhez, egy rendkívül gazdag skót nemesi család sarjához (1916-ban ismerkedtek meg, egy másik Lusitania túlélő mutatta be őket egymásnak). Jolivet filmes karrierje egy időre lehanyatlott Frohman halála miatt, azonban később sok színházi darabban és filmben is szerepelt. Az egyikben ezek közül egy olyan karaktert alakított, aki szintén túlélte a Lusitania elsüllyedését. Jolivet háborúpárti volt (ami a Lusitania elsüllyedése után talán nem meglepő), rengeteg hadikötvényt („Szabadság kötvényt”) adott el Amerikában az I. világháború alatt. 1926-ban abbahagyta a filmezést, 1971-ben, 81 évesen hunyt el Nizzában.

A Lusitaniáról szóló darab, a "Lest We Forget" reklámja. A darabban Rita Jolivet is szerepelt (Forrás: http://www.francescoargento.it/lucy_and_maury.html)

A Lusitaniához kapcsolódó személyek és járművek életútja

Turner kapitány: A kapitány – annak ellenére, hogy végül felmentették az összeesküvés és egyéb vádak alól – talán a legnagyobb vesztese volt a katasztrófának. Az 1915-ös balesetre és a bűnbakkereső tárgyalásra nemcsak hajós karrierje, hanem a magánélete is ráment: családja elhagyta (Ausztráliába költöztek), és hiába mentették fel, többé nem volt maradása sem a hajós-, sem pedig más liverpooli társadalmi körökben. Nem sokkal a Lusitania-vizsgálat befejezése után újra tengerre szállt. Először a kicsi Ultonia, majd később a nagyobb (ám a Lusitaniánál és pláne az Aquitaniánál valamivel kisebb) Cunard-gőzös, az SS Ivernia parancsnoka lett. Az Ultonián Kanada és Franciaország között csapatokat szállított, az Ivernia is csapatszállító volt. 1917. január 1-jén az Iverniát a görögországi Matapan-foktól nem messze megtorpedózta az UB-47-es német tengeralattjáró, és elsüllyedt (Turner ekkor betartotta a cikkcakkolásra vonatkozó utasítást). 120-an odavesztek, Turner viszont ismét túlélte a katasztrófát. Az Ultonia sem volt szerencsésebb; bár már nem Turner parancsnoksága alatt, de 1917. június 27-én az U-53-as tengeralattjáró elsüllyesztette Fastnettől 300 km-re délnyugatra (nem olyan nagyon messze attól, ahol a Lusitania is nyugszik), szerencsére mindössze 1 áldozat volt. Turnert az Ivernia balesete után már nem nevezték ki kapitánynak, a háború után azonban rangidős kapitányi címet kapott a Cunardtól (na most találjátok ki, hogy a Google-képkereső hányszor hozza fel a William Turner keresésre Orlando Bloomot :D).

Turner kapitány későbbi hajói, az SS Ultonia (fent) és az SS Ivernia (lent). Mindkettő hétköznapi Cunard-gőzös volt, sokkal kisebbek, mint a Lusitania, és ebben az időben már életük vége felé jártak. Az Ultonia 152, az Ivernia 183 méter hosszú volt. Az Ivernia (és testvérhajója, a Saxonia) egy különös rekordot is tartott; őt szerelték fel a legmagasabb kéménnyel, amelyet valaha alkalmaztak gőzhajón. 32,5 méter magas kéménye körülbelül akkora volt, mint egy tízemeletes panelház vagy az Erzsébet-híd fehér pilonjai az útpálya szintjétől mérve. Turner mindkét hajója szerencsétlenül járt a háborúban, utóbbi Turner parancsnoksága alatt. (Forrás: http://freepages.genealogy.rootsweb.ancestry.com/~gruber/ultonia.html ,http://forum.gallipoli-association.org/forum_posts.asp?TID=518&title=ss-ivernia-sunk-1-1-1917)

1921-ben Churchill megjelentette „Világválság” című könyvét, amelyben szó esett a Lusitaniáról, amellyel kapcsolatban Churchill gyakorlatilag az előző részben említett Webb sorhajókapitány-féle képtelen vádakat írta le újra. Ezzel rövid úton újra fellángolt a gyűlölet a kapitány iránt, akinek nem volt maradása Liverpoolban. A délnyugat-angliai Devonshire megyében, Yelverton faluban telepedett le, ahol méhészettel foglalkozott.

Mivel az angliai sajtó itt is a nyomára bukkant, másfél évre Ausztráliába utazott, hogy családját felkutassa. Ők azonban ekkor már nem ott, hanem Kanadában éltek (bár ő ezt nem tudta), így soha nem találta már meg őket. A húszas évek közepén bélrákot diagnosztizáltak nála, ekkor Liverpoolba költözött vissza. Haláláig ott élt, pontosabban a közeli Great Crosby-ban. Viszonylag hosszú kort élt meg, 1933. június 23-án halt meg, októberben lett volna 77 éves.

Schwieger sorhajóhadnagy és az U-20: Schwiegertől ott „búcsúztunk el”, hogy elindult hazafelé. A Lusitania elmerülése előtt pár perccel, délután 2 óra 25-kor 24 méterre merült az U-20, majd az Északi-csatorna felé elhagyta Nagy-Britannia területét.

Schwieger a Shetland-szigeteket megkerülve tért haza, május 12-én érkezett meg Wilhelmshavenbe. Állítólag még több mint egynegyede (27 %-a) megvolt az üzemanyagnak (egyes vélemények szerint emiatt nem igaz, hogy Schwieger már haza akart térni, hanem egyenesen a Lusitaniára vadászott, és tudta, hogy jönni fog). Ugyan korábban Vaskereszt és „pezsgő a császárral” lett beígérve Schwiegernek, a várt fogadtatás elmaradt. Hogy miért, arra létezik az a verzió, hogy egyszerűen elmaradt, és kész. A másik szerint a császár nem akarta, hogy kitudódjon, hogy kitüntetett valakit egy olyan eseményért, amely világszerte felháborodást váltott ki, ezért nem kapott semmit Schwieger (ám találtam olyan forrást, amely szerint Vaskeresztet kapott). Az más kérdés, hogy a brit sajtó a kezdetektől fogva úgy tálalta az esetet, hogy Schwieger kitüntetést kapott a Lusitania elsüllyesztéséért (az egyik Lusitaniáról szóló korai filmben is így ábrázolják; majd pedig úgy, hogy nem bírja elviselni, hogy ilyen tettért tüntették ki, és öngyilkos lesz). A sorhajóhadnagy a brit sajtótól a Lusitania miatt megkapta a nem éppen hízelgő „The Baby Killer” (A csecsemőgyilkos) gúnynevet, és felkerült az Admiralitás háborús bűnösöket felsoroló listájára is.

A „munka” azonban ment tovább. Schwieger 1915 júliusában, a következő küldetésén 5 hajót süllyesztett el (ebből 4-et egy napon, július 8-án), ezek mindegyike kicsi hajó volt, 2-3-4 ezer tonnásak. Nagyobb fogása volt még rákövetkező szeptemberi misszión a Hesperian nevű brit hajó elsüllyesztése (32-en haltak meg), illetve szinte napra pontosan egy évvel a Lusitania után a 13 000 tonnás White Star gőzös, a Cymric megtorpedózása (mivel a hajó nem szállított utasokat, itt csak 5 halálos áldozat volt) 1916. május 8-án. Ez utóbbi volt a Lusitania után a legnagyobb hajó, amit Schwieger elsüllyesztett.

Az U-20 által szeptemberben elsüllyesztett SS Hesperian (fent) és az 1916 májusában megtorpedózott White Star-gőzös, az RMS Cymric (lent)
(Forrás: http://www.simplonpc.co.uk/CP2.html, http://www.gjenvick.com/HistoricalBrochures/Steamships-OceanLiners/WhiteStarLine/WhiteStarLineServices/1907/PassengerSteamshipFleet.html#axzz2wKZCZ6Tm)

1916. november 4-én az U-20 zátonyra futott Dánia északnyugati partjainál Vrist közelében. Megpróbáltak segítséget hívni, hogy egy hajó vontassa le a tengeralattjárót a homokpadról, de nem jött semmi, így másnap a személyzet felrobbantotta az U-20-at két saját torpedóval (ez volt a szokás, hogy ne kerüljön ellenséges kézre).

A felrobbantott U-20, 1916. november 4. (Forrás: http://www.lusitania.net/hunters.htm)

Az U-20 egyébként sokáig a parton vesztegelt még felrobbantott orral, már-már kész látványosság lett belőle, a dán kormány csak 1925-ben döntött a tengeralattjáró eltüntetéséről. Ekkor az ágyúkat és a használható részeket leszerelték róla, majd az U-20-at 600 kiló robbanóanyag felhasználásával felrobbantották. A tengeralattjáró maradványai a mai partvonaltól 300 méterre találhatók meg a tengerfenéken.

Lusitania scan3.png

 Fent: Dán nők fényképezkednek az U-20 roncsán a háború után (Forrás: Diana Preston - Wilful Murder: The sinking of the Lusitania 404. o. konczol könyvgyűjteményéből) 

 Az U-20 felrobbantása 1925-ben (Forrás: http://www.navalhistory.dk/english/history/1914_1918/u20_1916.htm)

A sorhajóhadnagyot lényegében a teljes régi legénységével a vadonatúj, nagyobb U-88-as tengeralattjáróra vezényelték, 1917 májusában indult el első küldetésére, amelynek 9 hajó látta kárát, norvég, brit, japán, orosz, holland és francia lobogó alatt hajózók. Schwieger 14 hajót süllyesztett el új tengeralattjárójával, amikor 1917. július 30-án megkapta a legmagasabb kitüntetést, amit a német haditengerészetnél meg lehetett szerezni, a Pour le Mérite-et vagy más néven „Blue Max”-ot. Érdekes módon a kitüntetésben nem említették a Lusitaniát. Eszerint összesen 190 ezer bruttóregisztertonnányi hajóteret süllyesztett el, ez 49 hajót jelent (4-et pedig megrongált).

1917. szeptember 5-én az U-88 a hollandiai Terschelling partjainál a HMS Stonecrop nevű Q-hajót akarta elsüllyeszteni, amikor merülés közben tengeralatti aknára futott, és elsüllyedt. A fedélzeten tartózkodó 43 emberből senki nem élte túl a balesetet. Az angolok azóta hagyományosan a Stonecropnak tulajdonítják az U-88 levadászását, annak legénysége kitüntetést is kapott érte. Ezt annak ellenére, hogy a Q-hajó nem nyitott tüzet a tengeralattjáróra, de még csak az azt elsüllyesztő tengeralatti aknát sem ők helyezték el. Schwieger 32 évesen halt meg, egy lánya volt, Eva, aki 1915-ben született, és 1950-ben halt meg. Schwieger az első világháborúban a 6. legjobb német tengeralattjáró-parancsnok volt (az elsüllyesztett hajóteret tekintve). 1918 májusában az újonnan elkészült U-139-es tengeralattjárót Kapitänleutnant Walther Schwiegernek nevezték el.

Lord Fisher: „Jackie” Fisher ugye lemondott a Lusitania vizsgálatának megkezdése előtt, majd vidéki birtokára vonult vissza. Az admirálist 1917-ben Japán kitüntette a Felkelő Nap Érdemrend Császárfa Érdemérmével (csak királyi engedéllyel fogadhatta el). Fisher felesége nem sokkal ezután meghalt, 1920-ban pedig az admirális is követte. Rákban hunyt el, 79 éves volt.

Hall sorhajókapitány: Hall csillaga meredeken felfelé ívelt a háború közben és után. Mivel a hírszerzéssel foglalkozó Room 40 főnöke volt, 1917 elején részt vett a Zimmermann-távirat megfejtése körüli tevékenységekben, tehát közvetve az USA hadba lépésének elérésében. 1917-ben ő is megkapta Japántól a Felkelő Nap Érdemrend Arany és Ezüst Csillag fokozatát. 1919-ben egészségi állapotának megromlása miatt ott kellett hagynia a haditengerészetet, ahonnan ellentengernagyként vonult nyugdíjba. Nyugállományosként további előléptetéseket szerzett, 1922-ben altengernaggyá, majd 1926-ban tengernaggyá léptették elő. A 20-as években politikai pályára lépett, majd 1930-tól az USA-ban előadásokat tartott a hírszerzésről. A II. világháborút még megérte, de már túl öreg volt, nem tért vissza. 1943. október 22-én halt meg, 73 évesen. Hallt sokan zseninek tartották, de az egyik visszaemlékező az egyik leghidegszívűbb embernek nevezte, akivel valaha találkozott.

Winston Churchill: Ezt az urat ugye nem kell bemutatni :).


II. Vilmos császár:
A jellegzetes bajuszáról felismerhető császár természetesen a Német Császársággal együtt bukott el. 3 és fél évvel a Lusitania elsüllyedése után, 1918. november 9-én lemondatták, másnap el kellett menekülnie. Vilmos (immár Hohenzollern Vilmos néven) Hollandiába menekült. 1922-ben adta ki emlékiratait, amelyben azt írta, hogy nem tartja magát felelősnek a háború kitöréséért. Eleinte reménykedve figyelte a náci párt felemelkedését, arra számított, hogy visszaállítják a császárságot, és unokája lehet az új uralkodó. Ám mivel Hitler a császárt tartotta felelősnek a Nagy Háború kitöréséért és elbukásáért, nem tervezett ilyesmit, mint azt tudjuk. A császár sem kedvelte Hitlert, ám a II. világháborús hódításainak annyira örült, hogy például Franciaország lerohanásáért levélben gratulált a Führernek. Az öreg császár pár héttel a Szovjetunió lerohanása előtt, 1941. június 3-án halt meg a hollandiai Doorn városában. Hitler a császár temetését (annak határozott kérése ellenére) is propagandacélokra használta fel. Vilmos sírját a mai napig látogatják szimpatizánsai (itt látható egy kép róla időskorából, 1933-ból).

HMS Juno: A Juno már a Lusitania elsüllyedésének idején is öreg hajónak számított, 20 éves volt, ráadásul dugattyús gőzgépes meghajtása, illetve a modern (gőzturbinás) hajókhoz képest gyenge páncélzata miatt sem volt már alkalmas igazi ütközetben való részvételre. 1915-ben a Perzsa-öbölbe került, az iráni Bushire-be, 1918-ban eladták a Karib-tengerre. A hajót 1920-ban bontották le.

Itt olvashatjátok a hajónapló 1915. március 6. és 1919. február 28. közötti bejegyzéseit (illetve bescannelve magát a naplót is). Igen, a Lusitania elsüllyedésének idejéről is vannak bejegyzések, de nyugi, túl sok összeesküvés-elméletet nem lehet ez alapján felállítani. Juno nevű hajóból egyébként a Royal Navy-nek eddig 7 is volt, bár nem mind cirkáló. A szóban forgó volt az ötödik (az utolsó Junót 1994-ben bontották szét).

Mauretania: A Lusitania testvérhajója sokkal szerencsésebb volt. Túlélte a háborút minden különösebb gond nélkül (kórházhajóként és csapatszállítóként is szolgált), sőt, igazi fénykora annak ellenére is csak ezután kezdődött, hogy azért a háború végén már nem volt éppenséggel fiatal hajó. Az iszonyatosan erős (a Lusitaniánál 4 ezer lóerővel erősebb) Mauretania még nagyon sokáig, egészen 1929-ig birtokolta a Kék Szalagot, csak a jóval modernebb német gőzös, a Bremen tudta tőle elhódítani. Ez is mutatja, mennyire meghaladták a korukat ezek a csodálatos hajók. A következő „Legkedvesebb hajóim” rész egyébként a Mauretaniával foglalkozik majd részletesen, már félig kész :).

Nem, ez nem egy pszichedelikus festmény, hanem a Mauretania festése az I. világháború alatt, a tengeralattjárók megtévesztésére (Forrás: http://www.simplonpc.co.uk/Cun_Mauretania1.html)

A Lusitania roncsa, korai kiemelési kísérletek

A Lusitania tehát jelenleg az írországi Old Head of Kinsale-től 12 tengeri mérföldre fekszik (itt) 230 (50) fokos irányban (Délnyugat-Északkelet), mindössze 295 láb, azaz 90 méteres mélységben.

Ahogy több más nagy és híres hajóroncsnál, a Lusitaniánál is felvetődött a kiemelés gondolata. Az 1920-as években volt szó a hajó megmentéséről, illetve kiemeléséről. Az alábbi kép két megoldást is bemutat. Láthatjátok, hogy mindkét változat már-már Jules Verne-könyvbe illő tervekre épül; abban az időben ezek az elképzelések szerintem legfeljebb elméletben működhettek; hogy maguk a műveletek a gyakorlatban is megvalósíthatóak lettek volna, és pláne megérték volna a beléjük fektetett pénzt, azt erősen kétlem.

Az egyik változat szerint búvárok és a bal felső sarokban látható „tankszerű izék” segítségével (amelyek lényegében a tengeralattjárók és a lánctalpas járművek keresztezésének tekinthetők, és – gondolom – az akkori búvárfelszerelések fejletlensége miatt volt rájuk szükség) emelőtartályokat erősítettek volna a hajó oldalához. Ezzel stabilizálták volna a hajótestet. Ezután egy különleges hajóról megolvasztott forró paraffint szivattyúztak volna a Lusitania belsejébe. A paraffin – mivel könnyebb a víznél – felfelé törekedett volna a hajóban, az első akadályba ütközve megtapadt, majd a hideg vízben lehűlve meg is szilárdult volna. Hogy a paraffin csak az emeléshez szükséges felhajtóerőt szolgáltatta-e, vagy emellett a hajó szerkezeti stabilitásához is hozzájárult, az nem derült ki a szövegből.

A másik megoldás (nagyon) nagy vonalakban a tavaly „talpra állított”, illetve idén és jövőre elszállításra kerülő Costa Concordiánál alkalmazott eljárást követte. A Lusitania oldalához a fenéken búvárok segítségével nagy emelőtartályokat rögzítettek volna, amelyekből ezután (részben) kiszivattyúzták volna a vizet. A tartályok így megemelték volna a hajót, amelyet ezután kötélvégre vettek volna a vontatáshoz. A Lusitania „merülési mélységét” – hasonlóan a tengeralattjárókhoz – a tartályokban levő víz mennyiségével szabályozták volna, igazodva a vízmélységhez. Figyeltek volna arra is, hogy a hajót ne emeljék meg annyira, hogy kiemelkedjen a vízből. Gondolom, számítottak arra, hogy a már akkor is évek óta a víz fenekén pihenő hajó nem bírná el a saját súlyát a felszínen. Az így a világ legnagyobb tengeralattjárójává váló Lusitaniát ezután sekélyebb vizekre vontatták volna (hogy ott mit csináltak volna vele, nem tudom).

Lusitania scan2.png

A Lusitania kiemelési tervei az 1920-as évek elejéről (Forrás: Diana Preston - Wilful Murder: The sinking of the Lusitania 404. o. konczol könyvgyűjteményéből)

Mint láthatjátok, mindkét terv erősen elrugaszkodott nemcsak a 90 évvel ezelőtti, de talán még a mai technikai fejlettségünktől is, ráadásul nem számoltak azzal a ténnyel, hogy a Lusitania nem „ül”, hanem fekszik a tengerfenéken (ezt akkor még nem tudhatták), és egy hatalmas lyuk is tátong az oldalán (valójában több, de ezt szintén nem tudhatták). Ha csak azt nézzük, hogy a modern kori legnagyobb hajómentési akció, a Costa Concordia kiemelése is micsoda mérnöki erőfeszítést jelent, mennyi ideig tart (és mennyi pénzbe kerül), már sejthető, mennyire voltak ezek a tervek reálisak az első világháború utáni időkben (és akkor még nem vettük figyelembe, hogy a Costa Concordia félig kilátszott a vízből, nem pedig 90 méter mélyen feküdt az oldalán). Azt már végképp csak mellékesen jegyezzük meg, hogy a hajó egy közepes magyar falu temetőjének megfelelő számú halott végső nyughelye is volt, ezért a hajótest bolygatása kegyeleti kérdéseket is felvetett (bár nem tudom, hogy utóbbival mennyire foglalkoztak akkoriban). Nem is csoda, hogy a tervekből nemhogy nem lett semmi, de még a Lusitaniával foglalkozó könyvek közül is alig említi egy-kettő (a neten semmit nem találtam róluk).

A fenti tervek leírása egyébként nem biztos, hogy pontos, mert a képek szövege nem angolul, hanem svédül íródott, ezért a Google-fordító segítségével, az Árpa Attila-féle Argóban látható Balogh Tibi-módszerrel „fordítottam le” (bogoztam ki) :D. Ha az olvasóim közül esetleg valaki tud svédül, az nyugodtan pontosítson. A képet átküldöm nagyobb méretben, ha kell, illetve megvan a svéd szöveg legépelve :). Arra azért jó volt, hogy megtanultam, hogy a „fartyget” svédül hajót jelent, a „havsbotten” tengerfeneket, a „bogsering” pedig vontatást (ugye? :D). Bár az egyik képaláírás „összeg van rögzítve a sisak egy örvény mondta az asszony tud lopni Nur búvár mozog”-ra való fordításával sajnos nem tudok mit kezdeni :D, de ez gondolom hasonló lehet, mint amikor a program a „spoilers end here” szókapcsolatot „a légterelők itt véget érnek”-re fordította. :D

UPDATE: egy kedves olvasóm megfejtette nekem a zagyvaságra fordított svéd szöveget, így hangzik:

"A páncélozott búvárt leküldik a tengerfenékre vagy újra felhúzzák egy vastag acélkábellel, melyet a sisakjára rögzítettek, hogy az ne tekeredjen meg, amikor a búvár mozog."

Mindannyiunk nevében köszönöm szépen a segítséget!

És itt most meg kell állnunk egy kicsit, mert a blog.hu nem jeleníti meg a részt végig, mert túl hosszú :D. A fennmaradó szöveget átmásoltam egy másik posztba, és néhány simítás után azt is kiposztolom. A következő részben tehát az expedíciókról lesz szó, illetve arról, mi maradt meg ma a Lusitaniából. Addig is jó szórakozást :).

Forrás:

Diana Preston – Wilful Murder: The sinking of the Lusitania

Robert Ballard, Spencer Dunmore – Exploring the Lusitania

J. Kent Layton – Lusitania: An Illustrated Biography of the Ship of Splendor

Mark D. Warren – The Cunard Turbine-driven Quadruple Screw Atlantic Liner „LUSITANIA”

New York Graphic Society Ltd. – Ocean Liner of the Past – The Cunard Express Liners Lusitania & Mauretania

David Ramsay – Lusitania: Saga and Myth

Greg Gentile – The Lusitania Controversies

http://www.measuringworth.com/uscompare/relativevalue.php

http://www.rmslusitania.info/people/saloon/rita-jolivet/

http://www.wrecksite.eu/wreck.aspx?13513

http://forum.axishistory.com/viewtopic.php?f=72&t=50394

Clive Cussler, Craig Dirgo – The Sea Hunters c. könyv

http://forum.axishistory.com/viewtopic.php?f=72&t=50394

http://uboat.net/wwi/boats/index.html?boat=88<

http://uboat.net/wwi/boats/index.html?boat=20

http://hu.wikipedia.org/wiki/Pour_le_M%C3%A9rite

http://www.thenagain.info/webchron/usa/Lusitania.html

http://si.com/vault/article/magazine/MAG1135093/4/index.htm

http://www.scubadiving.hu/diving/narc.htm

http://en.wikipedia.org/wiki/Robert_Ballard

http://www.independent.ie/irish-news/tv-show-to-reveal-secrets-of-lusitania-26875828.html

http://en.wikipedia.org/wiki/SS_Lusitania

http://en.wikipedia.org/wiki/Lusitania_(disambiguation)

http://www.liverpoolmuseums.org.uk/maritime/visit/floor-plan/liners/lusitania/propeller.aspx

http://www.shipspottersteve.com/misc.html

http://www.npr.org/templates/story/story.php?storyId=97350149

http://en.wikipedia.org/wiki/Jerome_Connor

További képek forrása:

http://www.wrecksite.eu/img/wrecks/patria_43.jpg

http://mikethehistoryguy.blogspot.hu/2012/05/who-really-sank-lusitania.html

http://en.wikipedia.org/wiki/Alfred_Gwynne_Vanderbilt_I

http://www.charlesfrohman.com/

http://www.rmslusitania.info/people/saloon/rita-jolivet/

http://www.iwm.org.uk/collections/item/object/7645

http://www.theguardian.com/books/2013/mar/15/young-titan-churchill-shelden-review

http://en.wikipedia.org/wiki/Wilhelm_II,_German_Emperor

http://www.wallaseycemetery.co.uk/captain_turner1.htm

http://guerre-musique.skyrock.com/3160654126-Torpillage-et-naufrage-du-Lusitania-2eime-partie.html

http://www.uboat.net/wwi/men/commanders/322.html

http://www.merchantnavyofficers.com/cunard5.html

 

A bejegyzés trackback címe:

https://techstory.blog.hu/api/trackback/id/tr265867623

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Harrison Bergeron 2014.03.19. 00:45:47

Hát én ezt nem hiszem el, pazar a cucc, hála!

walter sobchak 2014.03.19. 00:47:29

@Harrison Bergeron: Köszi! Akkor a következő rész még jobban fog tetszeni :).

nandras01 2014.03.19. 01:15:19

megint megérte ide kattintani :)

auer · http://koronus.blogspot.com/ 2014.03.19. 08:24:38

Nagyon jó bejegyzés. Azt hittem nem lehet az eddigieket felülmúlni, de sikerült :) Így tovább.

xxylon 2014.03.19. 09:49:37

A nyugat india az a west indiesbol lett forditva? Mert akkor magyarul jobb Karib tengernek nevezni.

walter sobchak 2014.03.19. 09:53:32

@xxylon: Tényleg... Kolumbusz tojása :D. Köszi, javítottam.

nyehehe 2014.03.19. 12:23:06

Nagyon rég bukkantam ilyen szépen kifejetett postra! Grat!

karlmann 2014.03.19. 19:12:49

A Világválság-ról csak annyit, hogy brit történészkörökben már a két világháború között elfogadott volt az a nézet, amit röviden így lehetne összefoglalni: Winston írt egy könyvet magáról és a Világválság címet adta neki.

walter sobchak 2014.03.19. 19:15:33

@karlmann: Szó szerint így volt leírva a Simpson-könyvben. :D Nem olvastam amúgy, de most már tényleg kíváncsivá tett ez a sok vélemény róla, amivel találkoztam a kutatások során. Bár ijesztően hosszú :D. Legalább a Lusitaniás fejezetet mindenképp elolvasom valahogy.

karlmann 2014.03.19. 20:58:57

@walter sobchak:

Nem véletlenül ilyen hosszú. Churchill elképesztően grafomán volt, lényegében állandóan írt, rövid lélegzetű munkái alig voltak. Az egyetemen az egyik témavezetőm olvasta az egészet, mert komolyan kutatott az öreg után. Ő mondta, hogy attól függően, hogy éppen hol volt Churchill, a háborúnak az a szegmense van kidomborítva. Ezért ez a sommás vélemény.

walter sobchak 2014.03.19. 21:07:48

@karlmann: Ehhez képest a híres Churchill-aforizmák meg milyen lényegre törőek. Posztírás közben éppen a Leghosszabb nap című (szintén nem rövid) film megy, ahol a D-napra vonatkozó híres idézetét az egyik szereplő mondja el. :)

Na mondjuk grafomániát én bajosan róhatnám fel neki :D. Bár az is igaz, hogy a Világválsághoz képest nem vagyok sehol :D.

Tuvalu 2014.03.19. 22:25:46

A császár sem kedvelte Hitlert, ám a II. világháborús hódításainak annyira örült, hogy például Franciaország lerohanásáért levélben gratulált a Führernek.

Egész konkrétan azt írta, hogy "Gratulálok, nagyszerű győzelmet aratott a hadseregemmel."
:D:D

walter sobchak 2014.03.19. 22:49:33

@Tuvalu: Nem mondod, ez komoly? :D Hát akkor tényleg nem kedvelte :D

objekt678 2014.03.22. 19:15:20

Kedves walter !
Ismét nagyot alkottál ! Köszönöm én is !
Walther Schwieger ( a sok Walther mellé az én legjobb német barátom is Walther :)))
1914-ben valóban megkapta a Vaskereszt második osztályát, majd az első osztályát is. ( A másodosztályú vaskereszt nagyon hülye tükörfordítás. Általában nagyon hülyeségnek tartom a nevek fordítását. Abból születnek a Verne Gyulák.)A britektől is kapott kitüntetést: az elsők között volt, akire a War crime billogot sütötték.
Majd megkapta a Hohenzollern Királyi Ház Lovagkeresztjét Kardokkal,illetve halála előtt nem sokkal ( 1917 augusztus 2-án a még poroszok által alapított legmagasabb kitüntetést, A Pour le Merit-et. Ezt is mindenféle hülye tükörfordításban lehet megtalálni, holott egyszerűen"Érdemrend", de alapításakor még nagyon előkelőnek tartották a németek a fhánszia hangzást....

walter sobchak 2014.03.22. 19:29:03

@objekt678: Köszi szépen! Valamennyire utánanéztem Schwieger kitüntetéseinek, de mivel csak az eset utáni életével foglalkoztam részletesebben, a Pour le Mérite-et raktam be, pedig az egyik korábbi linkelt képen is rajta van a Vaskereszt. És utánanéztem a díjak és érdemrendek fordításának is, és a Pour le Mérite-nek nincsen, úgyhogy én sem adtam neki.

"1914-ben valóban megkapta a Vaskereszt második osztályát, majd az első osztályát is."

Igen, tehát a Lusitania előtt. :) Akkor erősíts meg, hogy a Lucy elsüllyesztéséért nem kapott semmit.

"Abból születnek a Verne Gyulák."

Na és a Washington György? :D Amúgy a Great Eastern-es cikkemben említettem egy mondat erejéig Vernét, az egyik ismerőstől megkaptam, hogy az Gyula, és mellé az ilyenkor szokásos "magyarok vagyunk stb..." szöveget. Én nem szoktam lefordítani a neveket, én se örülnék, ha valaki Szobcsák Valternek hívna :D.

objekt678 2014.03.22. 19:37:24

@objekt678:
Pontosítva:
Pour la Mérite: "Érdemeiért".
Ezt a kitüntatést, igaz más fokozattal Imre Kertesz is megkapta.

objekt678 2014.03.22. 20:02:04

@walter sobchak:
Igen: meg kell, hogy erősítselek abban, hogy akkor nem kapott semmit, de az 1917-es kitüntetése azt mutatja, hogy azért Németországban nem vált páriává.
Egy szóval sem állítottam, hogy a Lusitaniáért bármit is kapott volna ( akkoriban még más volt az általános erkölcsi érték ) És személyesen magam sem gondolom, hogy ő nem katona, hanem háborús bűnös lenne.
Abban lehet közöttünk esetleg (!) eltérés, hogy szilárdan ragaszkodok ahhoz: a németek ( NEM ! Nem vagyok náci!) előre figyelmeztették a potenciális utasokat. Ez így történt.

walter sobchak 2014.03.22. 20:10:30

@objekt678: Uh, szerintem a kommentem "hangulata" nem ment át, én nem vitatkoztam veled :), egyetértek mindennel, amit írtál :). A sorozatban pedig leírtam azt, hogy ment a figyelmeztetés, bár akik azt állítják, hogy nem figyelmeztették, arra értik, hogy amikor az U-20 észrevette a Lusitaniát, akkor nem figyelmeztette. Egyetértek azzal, hogy más volt akkoriban az erkölcsi érték, ezért sem nyilvánítottam az egész üggyel kapcsolatban véleményt, hiszen háborúban sem voltam, ráadásul ugye nem is éltem akkor, szóval nem ítélhetem meg a helyzetet 100 évvel későbbről. :) Nácinak meg nem tarthatlak, már csak azért sem, mert 18 évvel Adolf felemelkedése előtt járunk (ne tudd meg, micsoda nácizásokat olvastam az angol és amerikai fórumokon konkrétan a Lusitaniával kapcsolatban... :D). Valamelyik Lusitaniás youtube-videó alatt is megy a nagyszidás.

objekt678 2014.03.22. 21:05:10

Kedves walter !
Nagyon nagy kedvvel állok neki a várva várt hetedik résznek!
Kiváló munka az eddigi is, roppant kíváncsisággal fogok neki a hetedik résznek!

walter sobchak 2014.03.22. 21:07:13

@objekt678: Örülök neki :). Épp most készül a képes függelék-poszt, olyan képekkel, amelyek a neten sehol nem találhatók meg, várhatóan hétfőn vagy kedden posztolom ki. Az nem annyira olvasnivaló, de nagyon fasza képek lesznek (vannak) benne. A Hetedikhez pedig jó szórakozást!